CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Horváth Gyula: Veszettek

2015. április 11. 05:55 - csú

horvath_gyula-sztk.PNGDúl a botrány, áll a bál!

Ezzel lehetne jellemezni a Fidesz országlásának mai állapotát. Kipukkantak a hazugság lufik, és mindenki számára látszik, hogyan verték át, vezették az orránál fogva az embereket azok, akik öt évvel ezelőtt még oly bőszen „a zemberek” érdekvédelméről beszéltek.

Sajnos, „a zemberekről” papoltak és közben saját gazdagodásuknak sátáni terveit dédelgették! Törvényszerű, hogy ezt, a hatalomra kerülésük után kiszemelt útjukat is, tönkretett egzisztenciák, eltékozolt jövők, és halálba kergetett emberek szegélyezik.

Mennél hosszabb az út annál több az áldozat!

Tisztán látszik, hogy cselekedeteik köszönő viszonyban sincsenek azzal, amit ellenzékben ígértek. Az eddig sose látott méretű szabadrablással viszont annál inkább!

Húszas, harmincas éveikben járó, a területen ismeretlen, még soha munkahelyen nem dolgozó emberek milliárdos vagyonok tulajdonlói abban az országban, ahol a hatalom felügyelete alatt ellopták a magánnyugdíjpénztárt, megszűntették a közgyógyellátást, kiötlötték a szegénytemetést és évente rendelik felülvizsgálatra az amputáltakat, hogy kiebrudalhassák őket a még oly alacsony szintű segélyezési köréből is.

Felvetődik a kérdés, hogyan merik ezt megtenni?

Hát úgy, hogy érinthetetlenek!

Meg vannak győződve arról, hogy nekik mindent szabad.

Csak az számít, hogy amit tesznek, ne ütközzön törvénybe. A törvényt meg ők hozzák, ők változtatják és ők törlik el! Ha kell visszamenőlegesen, ha kell átmenetileg, ha szükséges akár csak pár órára is! Ahogy az érdekeik, úri passziójuk, és a haszonmaximalizálás megkívánja. Ez a kificamodott értéktelenség és jellemtelenség az, ami determinálja cselekedeteiket.

Nem csoda, hogy a fékevesztett ifjak ebben a környezetben megbokrosodnak. /A mondás szerint: a kutya is jólétében vész meg!”/ Az így elvesztett erkölcsi zsinórmérték miatt keverednek bajba.

  • Mert megtehetik-e, hogy keresztanyákat, keresztapákat, haverokat tegyenek jól fizető állásba?
  • Megtehetik-e, hogy sem elméleti, sem gyakorlati tapasztalattal nem rendelkező csókos gépkocsivezetőket tegyenek hálából igazgatói beosztásokba?
  • Megtehetik-e, hogy falfirkálásért megbírságolt embert tegyenek a grafiti elleni szervezet vezetőjévé?
  • Megtehetik-e, hogy személyes virtuskodásból menesszenek korábban barátnak számító ügyvédet?
  • Megtehetik-e, hogy felkészült és helyismerettel rendelkező aljegyzőt és hat munkatársát kipenderítsék csak azért, hogy helyet csináljanak a helyi tudással nem rendelkező saját emberüknek?
  • Megtehetik-e, hogy egy hónapja négy évre kinevezett vezérigazgatót felmentsenek és jó sok pénzzel kártalanítsanak, csak azért, mert még jobb csókosnak kell a hely, meg a pénz?
  • Megtehetik-e, hogy hatvan feletti csókosokat több milliós közpénzen iskoláztassák? Megtehetik-e hogy irattár nélküli intézménybe irattárost alkalmazzanak kiemelt bérért?
  • Megtehetik-e, hogy szexista megjegyzéssel hozzanak zavarba képviselő-testületi ülésen felszólaló terhes asszonyt, akkor, amikor ez ügyben ég felettük a tető?
  • Megtehetik-e, hogy ellenfeleik vagyonnyilatkozatát birizgálják akkor, amikor a sajátjuk köszönő viszonyba sincs a valósággal?
  • Megtehetik-e hogy a köz pénzén maguknak kiutalt gépkocsival az éjszaka kellős közepén részegen vezessenek?
  • Megtehetik-e, hogy a felszólításra nem állnak meg és a feladatát végző rendőrt gyalázzák, fenyegetik?
  • Megtehetik-e, hogy megvádolnak embereket, majd a számonkérés elől a mentelmi joguk mögé bújnak?
  • Megtehetik-e, hogy tervek, célok és testületi jóváhagyás nélkül utazgatnak, járják a világot? Megtehetik-e, hogy fákat irtsanak, repülőgépet szponzoráljanak, parkokat tegyenek tönkre, sportcsarnokokat tervezgessenek saját passziójuk szerint?
  • Megtehetik-e hogy sem normát, sem szabályt be nem tartanak, és dzsentrimódon élnek az adófizetők pénzén?

Megtehetik! „Mert övék az ország, övék a hatalom”!

Legalább is ezt hiszik!  

Forrás: HORVÁTH GYULA weboldala     

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr277318442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása