Készen hát a tér. Az Orbán-korszak emlékműve. A Nemzet Főtere. Ahol nem lehet helye József Attilának, sem Károlyi Mihálynak, aki Kövér László szerint egész nap a pokolban, egy székhez kötözve ül, és nézi a saját szobrát. Erre futotta. Nem újjászületésre. Nem történelmi kiegyezésre. Csak az 1944-es állapot reinkarnálására...
Nincs, nem is lehet semmi bajunk sem gróf Andrássy Gyulával, sem a ő lovas szobrával, sem azzal, hogy
éjjel állították fel a Kossuth téren. Éjjel, mert vélhetően így lehetett megoldani a dolgot a forgalom zavarása nélkül. A hat és fél méteres alkotás volt az utolsó, amely még hiányzott ahhoz, amit a kormány akart: a tér 1944-ös kinézetéhez. Zala György munkája eredetileg 1906-ban került az 1904-ben átadott Országház térre, és a művészettörténészi utókor közmegegyezése szerint a szobrász leggyengébb munkája ugyan, de nem a legrosszabb köztéri szobor. Most újraöntötték.
Nincs, nem lehet bajunk a hazafias szellemben nevelkedett gróffal, Széchenyi István hívével, Görgey Artúr segédtisztjével, aki 1849-ben kormányzati megbízásól Konstantinápolyba ment, hogy a szabadságharcnak támogatást szerezzen. Haza nem térhetett, maradt a párizsi hölgyek "szép akasztottja", mert 1851-ben távollétében halálra ítélték, jelképesen kivégezték. 1857-ben jött haza, kegyelmet nem kért, függetlenségi szabadságharcosból kiegyezéspárti lett, Deák Ferenc követője, akit 1867-ben Ferenc József miniszterelnökké nevezett ki. A modern magyar államszervezet kiépítője, hogy aztán 1871 és 1879 között a Monarchia közös külügyminisztereként szolgáljon nem kevesebb sikerrel.
Andrássy most visszakerült a parlament elé. Méltó hely neki, nincs, nem lehet vele bajunk. Sem a szobrával. Ha csak az nem kifogásolható benne, hogy újraöntve is lovon ül, de ezt a kifogást is inkább csak az utókor ízlése diktálja. Vagy csak kicsivel több. Mert adódott egy lehetőség, hogy újrafogalmazzuk Andrássy és vele talán a Monarchia köztéri emlékezetét. Ló nélkül. Nem ment. Győzött a ma politikai szelleme, az 1944-es állapot. Maradt a ló Andrássy alatt.
Készen hát a tér. Az Orbán-korszak emlékműve. A Nemzet Főtere. Ahol nem lehet helye József Attilának, sem Károlyi Mihálynak, aki Kövér László szerint egész nap a pokolban, egy székhez kötözve ül, és nézi a saját szobrát. Erre futotta. Nem újjászületésre. Nem történelmi kiegyezésre. Még csak nem is a dualista Monarchia szellemének felidézésére. Csak az 1944-es állapot reinkarnálására.
A fáktól megszabadult Kossuth téri sivárságban a szobrok holtként tekintenek le ránk a magas lóról.
Friss Róbert
Népszava