CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Újabb nagy tüntetést szerveznek a biztonságos betegellátásért, a tisztességes bérekért

2015. június 05. 04:02 - csú

apolok_tuntetese-2.PNGÚjabb nagy tüntetésre készülnek az egészségügyi és szociális ágazat érdekvédői. Július elsején az Őszintén az Egészségügyről Akciószövetség a fővárosi József nádor térre hívja az érintetteket és a szimpatizánsokat, hogy onnan a Parlament elé vonuljanak. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) az Országház előtt kezdené a tiltakozó nagygyűlését.

 Balogh Zoltán, a MESZK elnöke azt mondta: folytatják a megkezdett akciósorozatukat, amit a márciusi nagygyűléssel indítottak, melyen egyebek mellett azonnali, ötvenezer forintos béremelést kértek a szakdolgozóknak. A 2016-os költségvetési tervben egyelőre nem látják, hogy teljesülnének követeléseik.

Lázár János, a miniszterelnökséget vezető miniszter által néhány hete említett egyszázalékos jövedelemadó-csökkentés a szféra munkavállalóinak mindössze 700-800 forint többletet jelentene havonta. Így ez sem jelent valódi megoldást – mondja az elnök –, ezért továbbra is várják az azonnali lépéseket a kormánytól.

A másik szervezet az Őszintén az Egészségügyről Akciószövetség nevében Kiss László, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke nyilatkozott: ők június 23-án a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt, a József Nádor téren egy sátorban szegénykórházat állítanak fel, egy hétig ott „ügyelnek”, majd jön július elsején a demonstráció, ahova a támogatókat várják. A szövetség lapunkhoz is eljuttatott közleményével az Országgyűlés elé terjesztett 2016-os költségvetési terv számaira és Varga Mihály szavaira is reagál.

A gazdasági miniszter „pár napja kijelentette, a magyar egészségügy legnagyobb problémája, hogy a kórházigazgatók fedezet nélküli számlákat írnak alá, és ezzel költségvetési csalás határát súrolják”. Az akciószövetség véleménye szerint nemcsak a kórházigazgatók, hanem a döntéshozók felelősségét is fel kell vetni, abban a tekintetben, hogy akkor, amikor a nemzetgazdaság teljesítménye megengedné, nem fordítanak megfelelő forrást a biztonságos betegellátás helyreállítására – írják.

Ezért a május 12-i demonstráció után is folytatniuk kell az utcai, figyelemfelkeltő akciókat, remélve, hogy belátásra és felelősségvállalásra bírják majd a döntéshozókat. (nol)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr487512938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása