Most, hogy közel egy éve elkezdődött a polgármesteri kampány, egyre többen kérdezik tőlem: „ugye indulsz a következő választáson?”

Ezt olyan természetességgel teszik, mintha a tavalyi fiaskó csak egy felszínes botlás lett volna. Olyan, amit azért vesztettünk el, mert szimpatizánsaink túlzottan magabiztosak és lusták voltak, aztán nem mentek el választani.

Nem tudom, és nem is az én dolgom értékelni a csepeliek közösségének lélektanát!

Elég sokan ismernek, tudják, vagy hallották életutamat, cselekedeteimet és hibáimat is.

Ezek a reflexiók természetesen a

szubjektumtól, érzelmektől, és az érdektől is átitatottak. Azért természetes, mert az emberi tudaton, normákon, természeten keresztül tükröződik. (Ember nem lehet objektív: a jobbak is csupán törekedhetnek rá!)

Vannak, akik érdemeimen felül dicsértek, és vannak (Csepel.info, Hírmondó) amelyek alaptalanul és igaztalanul vádoltak.

Engem ezek nem érdekeltek!

Nem erősítettem a kedveskedőket, de nem bántom a szidalmazókat sem. Tették a dolgukat, ahogy azt a lelkiismeretük diktálta.

Egész életemben polgári, nyugodt életre vágytam!

Ennek elérése volt a célom, amikor a II. Rákóczi Ferenc utca 5. számú házban, a HÉV töltésének tövében nyiladozott a tudatom. Arra vágytam, hogy egy jobb, egy kulturáltabb környezetben folytathassam az életem. Ezt mindig a hasonszőrűekkel együtt akartam sikerre vinni. Voltak, akik jöttek velem, voltak akik megelőztek, és voltak akik elmaradtak tőlünk.

Ki-ki akarata, tehetsége szerint.

A környezetem azt mutatta, hogy a kitörést csak tudással és munkával lehet elérni. (Ma már, csak röhögnek rajta!) Tanultam és dolgoztam.

Rengetegen segítettek, és én is segítettem másokat!

Egyszer Karacs Sanyi, meg Kozma Feri mondta, hogy menjek csak nyugodtan tanulni, majd ők dolgoznak addig helyettem. (És sokat tanultam!)

Ezt az áldozatvállalást én azóta sem felejtettem el! Azt hiszem, hogy nem szolgáltam meg az emberek velem szembeni jóságát. Hát ez volt az, amiért egy éve vállalkoztam a jelölésre. Ezek alapján belátható, hogy akkor nem volt választási lehetőségem, hogy beszállok vagy sem: kötelességem volt!

A népnek joga volt eldönteni, hogy akar-e, vagy sem!

Eldöntötte!

Most már nincs ilyen kötelezettség rajtam, ez 2014-ben elmúlt. Dönthetek önállóan, szabadon. Ez nem jelenti azt, hogy elvetem az igenlő válasz esélyét!

Csak magam, családom, barátaim tanácsai alapján fogom megtenni a döntést. Most is a csepeli életért, de nem a tartozásért!

A múltkor Szelei Feri, a Vasutas Szakszervezet oszlopos tagja eljött hozzám beszélgetni.

Azt kérdezte, hogy mi a fenének kellett nekem ringbe szállni a polgármesteri küzdelemben - egy ilyen kétes kimenetelű helyzetben - mikor mindenem megvan? Igaza van!

Házam, nyaralóm, kocsim van! Ezeket nem kívántam és ezután se kívánom, hogy az állampolgárok vegyék meg nekem!

Az igényeim kielégítését saját erőmre, tehetségemre, nem a közpénzére alapozom.

Hobbim az utazás.

Bejártam egész Európát, Észak-Afrikát, sőt Kínát is!

Mindezek nem ügyeskedésből jöttek, hanem munkából. Törvénytisztelő voltam, ellenem sem rendőrségi sem ügyészségi eljárás soha nem indult. Nem a rendszerváltás után a lenyúlásokból, hanem azt megelőzően a munkából gyarapodtam. Magam és feleségem, valamint a szüleink munkájából. Még tizenévesen olvasztárnak álltam a gyárba, hogy többet keressek, mint társaim. Mellékállásokat, túlórákat vállaltam. Dolgoztam eladóként, és ácsok és kőművesek melletti segédmunkásként, valamint a kikötőben vagonkirakóként egyaránt. Izzadtsággal, fájdalommal szereztem meg azt, amim van.

Meg is van a következménye: már az orvost is a látogatóim közé kellet iktatnom. Ez utóbbit nem sajnálják tőlem, csak az előbbieket irigylik. Pedig mindenkinek szabad az út: csinálja utánam! Mégsem látok tolongást errefelé.

Manapság az eredmények lenyúlása a cél!

Nem a saját erő, akarat és tehetség bemutatása, a tudás a tapasztalat és a rátermettség mérlegre tétele, hanem a másik lejáratása, tönkretétele, aztán a lehető legméltatlanabb módon a jussába ülés lett a cél!

Ez nekem nem fekszik!

Ilyen küzdelemben nem kívánok részt venni. Így nincs módom senkinek sem ellenfele, sem szövetségese lenni.

Olyan világban, ahol a víziók és a rózsaszín ködben járás hitelesebb, mint a realitásokra, tettekre alapozott kiszámítható cselekvés, nekem nincs keresnivalóm.

Úgy látom mostanság, hogy más világ képe rajzolódik a horizonton.

Óriási bukfencek látszanak azok köreiben, ahol a hazugság, a gyűlölet és a hízelgő behódolás az értékmérő. Már kapizsgálják az emberek, hogy a mostani versenyzők nem átugrották a társadalmi problémák által magasra tett lécet, hanem vigyorogva átsétáltak alatta.

Mintha nyiladoznának a szemek és tisztulnának a gondolatok.

Megvárom az eredményét, aztán döntök.

Nincs lefutva semmi!

Forrás: Horváth Gyula weboldala