A baloldal csak így lehet újra: ha elhiszi, hogy van miért léteznie, mert megváltoztathatók a társadalmi viszonyok...

A baloldal fő célja nem a választási siker, hanem az egyenlőtlenségek csökkentése. Azaz felesleges kormányfői posztra hajtani, ha annak elérése csak úgy lehetséges, hogy a baloldal lényegileg nem megkülönböztethető a jobboldaltól.

Viszlát. Nagyjából ennyiben összefoglalható a brit Munkáspárt tagságának a mainstream baloldali elitnek küldött üzenete. A Labour a legbaloldalibb jelöltet, a 66 éves Jeremy Corbynt választotta vezetőjévé. A kommentárok egy része sietett leszögezni: a Labour meghalt, a konzervatívok örökké kormányoznak majd, Corbyn egyes nézetei elfogadhatatlanok.

Csakhogy minden ilyen bírálat abból indul ki, hogy győzni kell. Már fárasztó újra és újra elmondani:

a baloldal fő célja nem a választási siker, hanem az egyenlőtlenségek csökkentése. Azaz felesleges kormányfői posztra hajtani, ha annak elérése csak úgy lehetséges, hogy a baloldal lényegileg nem megkülönböztethető a jobboldaltól. Nem kell tepernie, ha a diadalhoz az kell, hogy ne gondoljon érdemben mást a pénzügyi rendszerről, az állam feladatairól, a jövedelmi és vagyoni viszonyokba való beavatkozásról.

Akkor kormányozzon a jobboldal, elvégre a balról nézve igazságtalan világ fenntartásához úgyis jobban ért. Látható, miként maradnak a német szocdemek Angela Merkel fegyverhordozói, messze lemaradva a konzervatívok mögött a népszerűségi versenyben, mióta közösen kormányoznak. Látható, miként omlik össze a Munkáspárt Skóciában, amikor megérkezik az elit konszenzusait megkérdőjelező, a helyi politikai közösség masszív támogatását élvező balos – és nacionalista – mozgalom, a Skót Nemzeti Párt.

Épp ezért nem az számít, lesz-e valaha Corbyn miniszterelnök, hanem az: képes-e megteremteni annak a lehetőségét, hogy egyszer még baloldali vezetője lehessen Nagy-Britanniának? Nyilván a parlamentben egyik versenytársa, Yvette Cooper hatásosabb lett volna David Cameron ellen, de ez lényegtelen, mert a közösség a tagjairól szól, nem a politikai számításról.

A választók Corbyn történetét akarták, mert azzal lehet társadalmat megváltoztatni. Megértették, a közösség építéséből, megszilárdításából következik a politikai siker, nem pedig a választási győzelemből az értékalapon építkező közösség. Az új ellenzéki vezér szombaton Londonban már tízezrekkel együtt menetelt a menekültekért. Ennyi a lényeg: hogy mind többen álljanak szemben az egyenlőtlenséggel és az igazságtalansággal.

Ezért lehetett sikeres a Sziriza, amelyet meg lehetett fojtani Görögországban. A pénzügyi és politikai elit jelezte, hol vannak a határok. De jön a Podemos Spanyolországban, Corbyn és a Munkáspárt Nagy-Britanniában, Bernie Sanders az Egyesült Államokban. Mert a politikai közösségek, amelyek baloldaliak akarnak lenni, lerázzák majd magukról a fiskális szó uralmán felnőtt megszorítás-baloldalt, ahogyan a gazdasági értelemben liberalizált baloldali múltat is: újra elszabadul a politikai fantázia.

A fiatalok pedig azért követik őket mindenfelé, mert nem adják a hitüket a rapid sikerért. Barcelonában például az újbaloldali polgármester elérte: a bankoknak adót kell fizetniük a tulajdonukban lévő, de több mint két éve üresen álló ingatlanok után. A baloldal csak így lehet újra: ha elhiszi, hogy van miért léteznie, mert megváltoztathatók a társadalmi viszonyok. Lehet, hogy veszít, de legalább megpróbálta. Igazabb út számára baloldaliként veszíteni, mint nem baloldaliként nyerni.

PETŐ PÉTER 

Forrás: Népszabadság