Magyarország labdarúgó válogatottja a tegnap esti, norvégok elleni győzelemmel (2-1, összesítésben 3-1) 43 év után ismét kijutott az EB-re, amit jövőre Franciaországban rendeznek meg.

Minálunk egész generációk nőttek fel úgy, hogy mintha eleve elrendeltetett volna: Magyarország labdarúgói nem lehetnek ott az Európa- és a világbajnokságon. Éppen ezért – túlzás nélkül – kivételes pillanat lesz jövőre tétován a tévé előtt üldögélni már egy órával a magyarok meccsének kezdete előtt, vagy elmenni olyan városokba, ahol honfitársaink játszanak, s megtapasztalni, hogy a felkeresett települések életét egy időre bizony a futball-Eb határozza meg. A futball, az fontos, mert a sportban semmi másnak nincs olyan társadalmi befolyása, mint a labdarúgásnak.

A menekültáradat megindulása és a sokkoló franciaországi merényletekelőtt talán még azt is írtam volna: a világon semmi másnak nincs akkora hatása, mint a játékok játékának. S persze nem sejthetem, a gonosztettek után mennyien kelnek majd útra innen és máshonnan Franciaország felé. Még azt sem tudom, megrendezik-e az Európa-bajnokságot. De arra gondolok, hogy Chilét 1961-ben, egy évvel a vb előtt földrengés rázta meg, mire Carlos Dittborn, a szervezőbizottság elnöke azzal fordult a ­FIFA-hoz: „Ne vegyék el tőlünk a rendezés jogát, mert a világbajnokságon kívül egyebünk nincs."

Nekünk most szintén van valamink. A bejutás és annak öröme hosszú évtizedek után. Felhőtlenül ünnepelni ugyan lehetetlen, de nem tehetünk mást, mint hogy a pusztítás elleni küzdelemben azt kívánjuk: hajrá, világ!

Például azért is, hogy a jövő nyáron Franciaországban megannyi ­teli torokból felhangozhasson a hajrá, magyarok!

Forrás: Hegyi Iván (nol.hu)