Tíz kórháznyi orvos hiányzik a magyar egészségügyből, miközben a négy orvosi egyetemen már a hallgatók majd fele külföldi. Nincs is esély a gyors fordulatra: uniós csatlakozásunk óta voltak olyan évek, amikor több orvos hagyta el az országot, mint ahány gyógyító végzett az egyetemen. A súlyos rendszerprobléma megoldása egyelőre nem látszik.
Az uniós csatlakozásunk óta akadtak olyan évek, amikor több orvos hagyta el az országot, mint ahányan végeztek a hazai egyetemeken. Közben hiába nőtt másfélszeresére a magyar orvostanhallgatók száma az elmúlt tíz évben, a képzés bővülése sem tudja enyhíteni a hazai egészségügy súlyos orvoshiányát.
A számok beszédesek: az utóbbi tíz évben 24 szív- és 45 érsebész távozott, miközben az országban alig 100 érsebész és mintegy 40 szívsebész maradt összesen. Arra kár is számítani, hogy az elvándorlás azért áll majd meg, mert megtelnek a nyugat-európai kórházak. Ott is mindenütt orvoshiánnyal küzdenek. Idehaza körülbelül 2-3 ezer orvossal van kevesebb a rendszerben, azaz
tíz megyei kórháznyi orvos hiányzik a magyar egészségügyből.
A hazai helyzet súlyosságát jelzi, hogy a szegedi egyetemi klinika sürgősségi ellátó helyére hatezer forintos óradíjért sem találnak szakorvost, de ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen több százezer magyarnak évek óta nincs saját háziorvosa.
Az biztos, hogy egyetlen országban sem költenek szívesen az extra drágának számító orvosképzésre. A tehetősebb országoknak sokkal jobban megéri elcsábítani a szakembereket a szegényebb országokból, amelyeknek kezelhetetlen problémává válik saját egészségügyi rendszerük fenntartása, mivel sok pénzért képzett orvosaik Nyugat felé indulnak.
Mivel strukturális problémáról van szó, a megoldás semmiképpen sem gyors. Ha már ma döntene a kormány arról, hogy radikálisan növeli az államilag finanszírozott orvostanhallgatói helyek számát, akkor is évtizedet kellene várni a változásra, mivel az érintettek 10-12 év alatt válnak gyógyító orvosokká.
 |
| Kórkép. A betegek biztosan maradnak M. Schmidt János |
– Csupán a kibocsátás növelésével nem számolható fel a hazai orvoshiány – állítja Kincses Gyula egészségpolitikai szakértő. Annak ugyanis az egyetlen eredménye az lehet, hogy
a nyugati országok megköszönik, hogy Kelet-Európában orvosokat képeznek számukra.
Ráadásul a magyar képzési rendszer sincs felkészülve a további terhelésre: már most is recseg-ropog az építmény. Például azért, mert négy egyetem évek óta arra törekszik, hogy növelje külföldi hallgatói számát, amivel extra bevételre tehet szert.
Ezekben az intézményekben mára csaknem a hallgatók fele, mintegy 9000 diák külföldi. Csupán tandíjként évente több mint húszmilliárd forintot fizetnek ki Magyarországon. Így aztán nehezen képzelhető el, hogy e férőhelyek csökkentésével növelnék a magyar diákok számát az orvosképzésben.
Az állami ösztöndíjas helyekre felvett hallgatóknak alá kell írniuk az úgynevezett hallgatói szerződést, melyben azt vállalják, hogy a képzési idő legfeljebb másfélszeresén belül megszerzik a diplomát, illetve azt is, hogy az ezt követő húsz évben legalább az állami ösztöndíjas képzéssel megegyező ideig hazai munkaviszonyban dolgoznak. Az orvosegyetemre jelentkezők esetében ez összesen hatévnyi magyarországi gyógyítást jelent.
Ezt a pénzszerzési lehetőséget a kormány is meglátta, amikor meghirdette a hazai orvos- és egészségtudományi képzés megújítását: 30-40 milliárdos fejlesztést ígértek, de amikor Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár a minap arról beszélt, hogy még e hónapban a kabinet elé kerül az erről szóló jelentés, már 70 milliárdos fejlesztést említett. A pénzből bővítenék a képzési kapacitásokat, többek között kialakítanának újabb úgynevezett skill-laborokat, ahol szimulációs babákon gyakorolhatják az orvosjelöltek a gyógyítás mesterfogásait. A kormányzati tervek szerint az összegből újabb gyakorlóhelyeket – kórházakat, háziorvosi praxisokat – is bevonnának a képzésbe.
Kalkulációik szerint a bővítéssel a mostani 9 ezres külföldi orvostanhallgatói létszám 2020-ra 11 ezerre nőhet. (A külföldi hallgatók képzéséért óradíjat kapnak az oktatók, a két-három nyelven tanító klinikus jövedelmének a fele is összejöhet a külföldi óraadásért járó díjból.)
Szakértők szerint az első körben kilátásba helyezett 30-40 milliárd legfeljebb arra lehet elég, hogy a lerobbant infrastruktúrát helyrehozzák. Csakhogy ez még meglehetősen szerény lépés lenne az orvosképzésben részt vevők számának növeléséhez. Ahhoz ugyanis elég oktató is kellene. Ám ők megfelelő fizetés híján inkább elmennek gyakorló orvosnak, vagy külföldre távoznak. Egy vidéki orvosegyetemi vezető a Népszabadságnak megjegyezte:
másodéves orvostanhallgató fiát ma is azok tanítják, akik harminc évvel ezelőtt őt magát is.
A Magyar Akkreditációs Bizottság jelentése megerősíti: a hazai orvosképzés gyenge pontja a gyakorlati oktatás. Az okok közt e testület is első helyen említi a kevés oktatót, és azt is, hogy a mostani bérhelyzet mellett utánpótlásuk szinte megoldatlan. Egy orvos végzettségű oktató legalább kétszeres nettó béréért tud másutt elhelyezkedni, mint amennyit az egyetemi intézetben kaphat.
Egyes szakmákban (például az anatómia, a mikrobiológia) vészesen csökken az oktatók száma. Emiatt tizenöt-húsz hallgató jut egy-egy csoportba, a páciens vizsgálata sokkal inkább hasonlít kiscsoportos előadásra, mint valódi betegbemutatásra. A gyakorlati oktatás szűkös körülményei miatt például az olyan gyakori betegségek terápiáját sem sikerül megtanítani, mint a stroke, a szívkoszorúér-betegségek és a rák.
Miért tűrik a betegek, hogy nincs orvos, egyre rosszabb az ellátás?
1.Szakmai segítséget az ellátás megítéléséhez nem kapnak az állampolgárok, az egyetlen ilyen irányú kísérletet, az Egészségbiztosítási Felügyeletet a második Orbán-kormány 2010-ben felszámolta.
2. Az a jellemző tapasztalata a magyar betegnek, hogy ismeretséggel és pénzzel – ha nem is legjobbat tudja megszerezni, de – többhöz juthat, mint a szomszédja, és ez az adott helyzetben már egy nagyobb siker, mint amit egy utcai tüntetés ígér.
3. Az egészségügy speciális ágazat, hiszen nem lehet a fogyasztás megtagadásával büntetni a szolgáltatót, bár olykor bizonyosan többet érhetnének vele a betegek: például ha be tudnák tartani azt, hogy addig nem lesznek influenzásak, amíg az orvos nem jár pontosan a rendelésre.
4. Azért is nehéz szerveződni, mert mindenkinek máskor és más baja van, azaz az érintettség hullámzik, így bár az egészségügy állapota az egész társadalomnak fáj, mindig csak egy pici része jajong.
Danó Anna
Nol.hu
