CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Tanárok, szülők, diákok: Elégtelent adtak az Orbán-kormánynak

2016. február 04. 09:55 - csú

miskolci_tuntetes-2016-02-03.PNGÖtezres tömegtüntetésben csúcsosodott ki a miskolci Herman Ottó Gimnáziumból indult tanárlázadás: ennyien vonultak az utcára a borsodi megyeszékhelyen szerda késő délután, hogy a kormány oktatáspolitikája ellen tiltakozzanak. A demonstráló tanárok iskolafenntartásból megbuktatták a kabinetet, s volt, aki jelezte: Miskolc csak a kezdet.

– Innen üzenjük mindenkinek az örök igazságot, az oktatás felső szintje a pedagógus és a szülő, s az oktatás legfontosabb kincse a gyermek. Senki, sem focista miniszterelnök, sem csuhás miniszter, sem egyéb állami semmittevők ebben a sorban meg nem előzhetik egyiket sem – így, az egyik hermanos szülő, Oláh Benjámin szavaival kezdődött szerdán Miskolcon az oktatásban radikális változást követelő tüntetés, amelyre ezreket vártak előzetesen a szervezők. S az ezrek el is jöttek: a rendőrség becslése szerint legalább ötezren gyűltek össze.

Oláh Benjámin további kemény szavakkal illette a politikusokat. – Nagyképűségükben fel sem fogják, mennyire jelentéktelen, hitvány kis pondrók ők ahhoz a feladathoz képest, amelyet az igazi nevelés jelent. „Egy-egy neves pedagógus halála után is nyomot hagy generációkban, de ugyan ki fog emlékezni egy ügyeskedő miniszter, egy szolgalelkű államtitkár vagy egy erőszakos házelnök nevére 20-25 év múlva? Senki!” – mondta szenvedélyesen, s a szülők nevében követelte: az állam szüntesse be „a legsötétebb kommunizmust” idéző erőszakos központosítást, s állítsák helyre az iskolák függetlenségét. Balog Zoltán elhíresült megjegyzésére utalva azt mondta: „Nemcsak túltolták a biciklit, hanem teljesen el vannak tévedve.”

Részletek a nol.hu tudósításában ITT

További hírek, tudósítások, vélemények a tegnapi országos tüntetésről ITT

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr608358830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása