A Felcsút sztorija a teljesítmény tagadásának tanmeséje. A klub az NB I-ben szerepelt, ám kiesett. Pedig szakvezetőnek a horvát Robert Jarnit szerződtette, keretében pedig az akadémiai maskara ellenére megannyi kipróbált NB I-es játékos mellett kilenc idegenlégiós kapott helyet.
És a hatalmas bukás után még sincs egyetlen szponzor sem, aki azt mondaná: nem ezt ígérték, viszlát. Egyáltalán: a felnőtt garnitúrát szponzorálók között akadnak, akiknek véleményük sincs erről.
Mintha semmi nem történt volna.
Az pedig szörnyű, ha
tényleg nem történt semmi. Mert ez azt jelzi, hogy ami Felcsúton történik, annak semmi köze a sporthoz, vagyis a teljesítményhez, a futballhoz. Annál több a kapcsolatokhoz és a kormányfőhöz. Ahová nem azért adnak pénzt a cégek, hogy növeljék hírnevüket, erősítsék márkájukat.
Másért adnak.
Arra pedig nincs futball- és marketingügyi magyarázat, ahogyan arra sem volt, hogy támogatták a Szijjártó Péter-féle NB II-es dunakeszi futsalcsapatot. Ahogy ott, úgy Felcsúton sincs néző, érdeklődés, rajongás, közösség, ami miatt érthető lenne a beszállás. Ilyenkor a politikusnak szól a szerződés.
Így viszont semmi köze a futballhoz. És ezzel árt neki. Azaz Orbán politikai játékával hosszú távon épp kedvenc játékát teszi tönkre: a labdarúgást. (nol.hu)
