CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Vajon milyen gátlástalanság jön még?

2016. június 10. 03:54 - csú

nyugdijas-777_1.pngIsmét bebizonyosodott, hogy a kormánypárt bizony nem improvizált az alkotmányozás során. A jelek szerint átgondolt koncepció részét képezi, hogy a Fidesz alkotmányjogászai gyakorlatilag már az alaptörvény szövegébe is beleírták a szülőtartás kötelezettségét, hiszen az igazságügyi tárca most a Ptk. ötödik módosító csomagja révén emelné azt törvényerőre. Arcátlan cinizmusra vall, hogy az a kabinet, amely időskori megélhetésünket biztosító megtakarításainkra rátette a kezét, amikor a magánnyugdíj-pénztári vagyont átlátszó propagandától kísérve „megvédte”, majd eltapsolta, most egyszeriben az állampolgárok nyakába varrná szüleik eltartását. Az Orbán Viktor nevével fémjelzett állam ezzel a gesztussal gyakorlatilag felmondja a társadalmi szerződést. Kinyilvánítja, hogy esze ágában sincs garantálni a szociális biztonságot, s a legembertelenebb

szociál-darwinizmus mellett tesz hitet. Némi iróniával azt is mondhatnánk, hogy sajátos módon ösztönöz bennünket szaporodásra.

Nehogy már a Soros pénzelte baloldal által hazánkba betelepíteni kívánt migránsok segítségével legyünk úrrá a nemzetünket hosszú évtizedek óta sújtó demográfiai problémákon. A kormány legújabb üzenete: vállalj gyermeket, hogy legyen, aki majd eltartson téged! Nem számít, hogy a közgazdásznak csak jóindulattal nevezhető kontárok által kiötlött orbáni gazdaságpolitika következtében menekülnek az országból a munkaképes fiatalok. Legfeljebb külföldről utalják haza jövedelmük egy részét az állam által magukra hagyott szüleiknek.

Az Orbán-kormány nyilván ezt az elképzelését is megpróbálja majd ideológiai mázzal leönteni, s ebben sajnos bizton számíthat a júdáspénzen megvett történelmi egyházak segítségére. Ki tagadná, hogy időskorú szüleinket rászorultságuk esetén támogatnunk kötelesség? De azzal, hogy a kabinet törvényi lehetőséget ad a szülőnek gyermekei beperelésére, végeláthatatlan folyamatot indít el az országban. Számtalan processzusra kerül majd sor és bíró legyen a talpán, aki a pro és kontra elhangzó érveléseket érdemben mérlegelni tudja. Mikor válik gondoskodásra érdemtelenné egy szülő? Mi az a jövedelemhatár, amely a rászorultságot egy idős ember esetében meghatározza? Ez csak néhány kérdés azok közül, amelyek egy ilyen perben felmerülhetnek. Úgy tűnik, Orbán Viktornak nem elég a társadalom kettészakítása, felelőtlenül viszályt szít családokon belül is. Kósa Lajos nemrégiben úgy nyilatkozott, az alapjövedelem ellentétes az emberi természettel. Kérdem én: apák és fiak egymás ellen fordítása ezzel szemben megengedhető?

A baloldal hat évvel ezelőtti katasztrofális választási vereségét sokan a Gyurcsány, illetve Bajnai nevével fémjelzett reformintézkedések csapnivaló kommunikációs előkészítésével magyarázzák. Akik azonban akkor a Fideszre szavaztak, ugyanazt kapják jutalomból, amit a többiek büntetésből. Orbán Viktor általában nem bíbelődik elképzeléseinek társadalmi vitára bocsátásával. Voluntarista módon le fogja nyomni torkunkon a szülőtartásra vonatkozó törvényt is. Mi pedig szinte hipnotikus állapotban szorongunk: vajon milyen gátlástalanság következik még?

Beck Tamás (Népszava)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr618777034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása