A kurucos tekintetű házelnök elégedetten mosolyog. Odasétál irodája ablakába, és lelki szemei előtt már látja, hogyan serénykednek majd odaát, az egyik szemközti épület legfelső emeletén a „kétkezi munkások”, hogy néhány milliárdért kialakítsák a házelnöki rezidenciát, meg a katonái „laktanyáját”. Megfordult a fejében, hogy csináltat magának is egy alagutat a parlamentbe, de ezt még fontolgatnia kell.

Miközben borotválkozik, az ablakból éppen rálát majd a Karmelita kolostor átalakított épületére, meg a Sándor palotára. A „fiúkat” most sikerült leköröznie, de kicsit összerándul a gyomra, amikor

a tekintete a Budai Vár kupolájára téved. Lehet, hogy néhány év múlva Viktor szemet vet a Várra és a Palotába költözik?

Na ne már! - hessegeti el a gondolatot kicsit bizonytalanul. Minden megeshet. Ki gondolta volna, hogy abból a néhány fős biztonsági csapatból, amit Viktor még ellenzékben maga köré szervezett, mára az ország legerősebb hadserege lesz? Beszéltek is Áder Janival, nem jól van az, hogy a Hajdú embereit rendelték melléjük is. Jönnek-mennek a hírek, a „főnök” fülébe minden eljut, hol, mikor, kivel találkoztak, ki járt náluk. Jani gyorsan kapcsolt, kijárta, hogy ne a TEK, hanem a Készenléti Rendőrség adja a testőrsége tagjait. Neki eszébe jutott, hogy az egykori Kormányőrség „gazdátlan”. Elintézte Pintérnél, hogy engedje át neki a Köztársasági Őrezredet, helyezzék közvetlenül az ő felügyelete alá, és egyben a védelméről is ők gondoskodjanak. Nem csak Viktornak, neki is lett magánhadserege! Akkor jön ez a Matolcsy gyerek és ő is szervez magának egyet...

Na ne már! – mordul bosszúsan a bajusza alatt.

Somfai Péter