CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Somfai Péter: Schiffer szennyes inge

2016. szeptember 06. 02:10 - csú

schiffer_andras.PNGAkinek nem inge, ne vegye magára. Ám Schiffer András, az LMP egykori alapítója és vezetője kénytelen volt magára venni azt a rosszalló megjegyzésemet, amelyben a szemére vetettem, hogy nem illett volna kontráznia a terrorista Budaházy ítéletén felháborodott jobbikosoknak.

Hazudok, írja rólam a Mandineren olvasható megjegyzésében az a „bizonyos” Schiffer, mert, hogy: „a Budaházy-ítéletet sem így, sem úgy, semmilyen formában nem minősítettem és nem is fogom.” Hogy nem tett ilyet?

„Budaházy tizenhárom év. Mennyi jár a szemkilövetésekért?” Nem minősítése az ítéletnek e két dolgot összekapcsolni?

Még a Magyar Idők is azt olvasta ki ebből: akkor mennyi járna Gyurcsánynak? Ha ezt nem így látja, kétségeim támadnak jogászi felkészültsége iránt is.

Megjegyzésével beállt a Jobbik és a Fidesz mellé, mert

tudjuk, abban a „körben” őt nevezik „szemkilövetőnek". Lehet, hogy meg sem szólalt Biszku, Molnár, Hunvald ügyében, de megszólalt Sukoró esetében, és amikor tehette, minden alkalommal megpróbált gáncsot vetni Gyurcsánynak. Nem tudom, milyen indulatok munkálnak az egykori politikus lelkében a volt miniszterelnökkel szemben. Nem tudom, ki és mikor lépett a másik tyúkszemére, milyen tüske gennyedzik Schifferben, de a gyűlölete valami ilyesmiből fakadhat. Talán ebből az indulatból vette most magára a Jobbik szennyes ingét is.

Somfai Péter (Népszava)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr7311672406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tarjányi László 2016.09.06. 21:24:38

Somfai úr nem látja hogy Gyurcsány is lejárt lemez, a többi párt vezetőjével azonos módon! Egyik sem jól kormányzott/kormányoz, mindegyik hagyta hogy az emberei lopjanak, fosztogassák a közpénzeket!

Nincs szükségünk politikai maffiára, pokolba az összes párttal!

Politizálni csak egyénenként lehessen, vállalva a teljes felelősséget a tettekért, a szavakért, a mulasztásokért!
Természetesen a választók minősített többségével (50% + 1 fő) vissza is hívható legyen, bárki bármilyen pozícióból, továbbá a teljes vagyonával és szabadságával feleljen a tetteiért!

Elege van a magyar népnek az elmúlt 27 év alatt elkövetett állami vagyon és közpénz lenyúlásokból!
MINDENT VISSZA! Ez most nem a Trianonra vonatkozó kívánság, hanem kis hazánk javaira vonatkozik!
süti beállítások módosítása