Ötvenhat még nincs olyan messze, hogy politikai, néplélektani, és történelmi közegben az objektivitás küszöbéig is elérjen. Vannak emberek, akik  gyermekként szerezek életre szóló élményt az akkori eseményekről. Egy kisgyerek sérülékeny és védtelen! Ezért gyakran megijed a szokatlan hangoktól, látványtól, élőlényektől, betegségektől és számtalan más dologtól. Hogy ne félne a fegyverek ropogásától, a bombák robbanásától, a lövegek süvítésétől! És mennyire félhet akkor, ha legfőbb támaszának és védelmezőjének a szülőjének félelemtől reszkető arcát látja. Tegyék hozzá azt a kegyetlen valóságot, hogy ezt a támaszát meggyilkolják...

Többek között ezt írja közösségi oldalán megjelent cikkében Horváth Gyula. A publicisztikát változtatás nélkül ajánljuk olvasóink figyelmébe:

Dr. Havas Szófia orvosról, intézményvezetőről, közéleti emberről van szó! Hosszú éveken keresztül padszomszédom, párttársam volt a Fővárosi Közgyűlésben.

Ezt az embert éppen mostanában akarja pártja kizárni sorai közül. Azért, mert úgy hallották, mintha azt mondta volna, hogy 56 egy fasiszta visszarendeződés volt.

Mindig díjaztam ennek a pártnak a problémamegoldó képességét! Most is a legegyszerűbb megoldást választja, kirúgja régi tagját sorai köréből. Azt, aki akár a legkisebb kellemetlenséget is okozta. Persze, tudom, hogy sokkal könnyebb a gordiuszi csomót átvágni, mint megoldani, embert megbélyegezni, mint megérteni.
Pedig a kizárással nincs megoldva semmi!

Ötvenhat még nincs olyan messze, hogy politikai, néplélektani, és történelmi közegben az objektivitás küszöbéig is elérjen. Vannak emberek, akik gyermekként szereztünk életre szóló élményt az akkori eseményekről. Egy kisgyerek sérülékeny és védtelen! Ezért gyakran megijed a szokatlan hangoktól, látványoktól, élőlényektől, betegségektől és számtalan más dologtól. Hogy ne félne a fegyverek ropogásától, a bombák robbanásától, a lövegek süvítésétől! És mennyire félhet akkor, ha legfőbb támaszának és védelmezőjének a szülőjének félelemtől reszkető arcát látja. Tegyék hozzá azt a kegyetlen valóságot, hogy ezt a támaszát meggyilkolják, és örökre elrabolják tőle!

Miért gondolja bárki is, hogy ilyen előzmények után egy felnőtt ember képes rá, hogy objektíven mérlegeljen, és mást érezzen, mint ami sejtjeibe égtek?

Nem csak Szonjáról van szó, hanem mindenki másról, aki abban az időben élt és reszketett!
Nem csak az akkoriban pici gyermekekről, hanem a folyamatokat átélt felnőttekről, a felkelésben résztvevő harcosokról egyaránt szól ez a vélekedés. Pártállástól való tekintet nélkül lehetett, (lehet) hallani, ilyen-olyan interpretációkat. Természetes, hogy az emberek szubjektív alapon mondanak véleményt akkoriban átélt élményeikről, vagy az élmények miatt erősen befolyásolt érzelemviláguk tükröződéseiről. Nem lehet csodálkozni, ha ezek az ő privát benyomásaik, és sok esetben nincsenek köszönő viszonyban sem a történészek által lassan felfejtett valósággal.

Ez a valóságkép, mint az óriásplakátok alakjai számtalan apró eltérő színű pontból tevődnek össze. Van benne fehér, de van fekete is! A többi színnel közösem fogják a hű mását adni – ha elkészül a mű - annak, ami 56-ban történt. (Ebben a képben legalább tízmillió magyar fog jelen lenni.) A jövővel szembeni bűn, ha egyik másik nem tetsző színt, - mert disszonánsak ítélik - kitiltják. Az összkép fog torzulni, és a jövő számára lesz élvezhetetlen és érdektelen, sőt igaztalan az alkotás!  A mi generációnk felelőssége, hogy ne hagyjuk, hogy a mindenkori aktuális uralkodó elvárások alapján kontárkodjanak bele a készülő műbe! Ma már úgy látszik, hogy jól halad a munka! Szerencsére nem a harminc- negyven évvel ezelőtti, de nem is a tíz-húsz éves torzítások ragadtak meg.

Ötvenhat emberei is ahányan voltak annyi félét gondoltak. Leginkább biztonságosabb, jobb, szabadabb életet akartak! Annyi féle képen ahányan éltek és cselekedtek. Kár tagadni, hogy voltak köztük olyanok, akik szélsőséges, vagy radikális megoldásokban gondolkodtak! Az is tény, hogy a zűrzavarban köztörvényesek is szabadlábra kerültek. Miért gondolja bárki, hogy ezek az elemek is azt a „becsületes, tiszta forradalmat” segítették, amit idealizált képeinkben felrajzolunk? A céljához, vélt, vagy valós igazságához, ki az egyik, ki a másik úton kívánt eljutni. Velük nincs is baj!

Azzal van baj, ha vannak olyanok, akik bizonyos pillanatnyi igényeknek akarnak megfelelni és ezért odadobnak embereket, elveket. A szolidaritásnak, az embertársunk, elvtársunk melletti kiállásnak, a legfontosabb erőnek kéne, hogy legyen. Azt mutatná, hogy kiállnak a bajban lévőért a pergőtűzben is! Ezért lennének alkalmasok arra, hogy az országot is vezessék!

Forrás: Horváth Gyula Facebook oldala