CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Az egy ügyű párt

2016. november 05. 03:24 - csú

semjen_gyongytyukkal.PNGElőfordul persze, hogy az egy ügyűség átfedésben van az együgyűséggel, de nyilván ez a kereszténydemokratákra nem érvényes. Csupa jól felkészült, tehetséges, akár több pártban is már politikusi gyakorlatot szerzett emberről van szó. Ám sajna, a köz úgy évtizede nem akar tudomást venni róluk és az is dicséretnek számít, ha legalább a Fidesz szatellitpártjaként említik őket, mert már az is a létezés illúzióját kelti.

Megértem a KDNP erőfeszítéseit, hogy láthatatlan emberekből olyanná váljanak, akiken megtörik a fény és fizikai alakot öltenek. Ehhez pedig ügy kell. Legalább egy. Emlékeim szerint mintha az abortusz szigorításával is próbálkoztak volna, de az még a Nagy Testvérnek is sok volt. Tanakodhattak erősen, hogy most akkor mi legyen a varázssipka, amit, ha a fejükre tesznek, újra láthatóvá válnak. Azt talán sosem tudjuk meg, hogy a függöny mögül jött a súgás, vagy saját agyszüleményként került napvilágra a

vasárnapi boltzár ötlete.

Először még az ország naszádjának kapitánya sem támogatta. (Tényleg, a "polgározáshoz", meg a "zemberezéshez" hasonlóan a tengerhajózási kifejezések is kikoptak az orbáni propagandából.) Azután mégis rábólintott, ami nem éppen az állítólagos különlegesen kiváló politikai szimatáról szóló legendát támasztja alá. A Fidesz magára húzta a virtuális szövetségese okozta balhét, ami megalázó vereséggel, a vasárnapi boltzár visszavonásával ért véget egy érvényes-gyanús népszavazás árnyékában.

Csakhogy a jelek szerint a KDNP szellemi tőkéje az elmúlt hat évben kitalált ügyek miatt összezsugorodott és maradt egy ügy, a boltok hétvégi csiki-csukija körüli sertepertélés. Most éppen az egyik legkisebb, nem reprezentatív szakszervezetre mutogatva jöttek elő a havonta két vasárnap és két szombat kötelező kiadásával a kereskedelemben. A szakemberek szerint az ötlet, amivel sokadszor is a multikon akarnak ütni, a vasárnapi boltzárhoz hasonlóan, ismét elsősorban a hazai mikró- és kisvállalkozásokat tizedelheti meg. Nekik nem telik majd több alkalmazottra, ők nem tudják majd kitermelni a többletköltségeket. A láthatóvá tévő varázssipka előkerült, mégis a Fidesz-frakció (vagy valamelyik tagja) fogja beadni, de a KDNP saját gyermekének tekinti a javaslatot.

"A rendelkezés, amely nem is annyira a vasárnapi munkaszünetet, mint inkább a vasárnapi árusítást szabályozza, általános felzúdulást keltett. A Rákóczi út egyik mellékuccájában egy jóforgalmú hentes- és mészárosüzlet tulajdonosa valósággal felháborodik, amikor megkérdezzük, mit szól az új rendelethez. - Hozzá nem értő emberek készíthették csak ezt a rendeletet - feleli. "

Ez a rövid idézet a Népszavából való, az 1935. július 11-i számból. A szakemberek véleménye azonban 80 év alatt semmit sem változott a politika hozzáértéséről. Ha a kormánypárti többség elfogadja a benyújtott törvényjavaslatot és ha megint baj lesz belőle, a bűnbak ismét a láthatatlan frakció lesz.

Aki esetleg bármilyen közgazdasági, netalán szakmai indokot keresne, esetleg hatástanulmány után kutatna, tévúton jár. A szokásos hangulatjavítónak szánt kapkodás bontakozik ki a nagyérdemű előtt. Egyeztetés nélkül, kontár Mekk Elekek nyúlnának bele sokadszor is a piacgazdaság gépezetébe. Persze még bármi megtörténhet, hiszen már most is egymásnak ellentmondva nyilatkozik a kormány és az ő frakciója.

Hogy mi lesz a végkimenetele a havi két szombat-vasárnap kötelező kiadásának a kiskereskedelemben, azt még nem tudhatni, de az borítékolható, hogy a számlát végül a "keményen dolgozó kisemberek" fogják kifizetni.

 

Bihari Tamás

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr2011916807

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása