CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

"Cudar világ ez! Az állam hibája, hogy ide kell járni”

2016. december 23. 03:45 - csú

Újabb ingyenkonyhát nyitott a fővárosban a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségekrisna_konyha_nyilt-2016.jpg

Már megnyitása után hosszú sor kígyózott a Krisna-tudatú hívők zuglói ingyenkonyhájának pultjánál Fotó: Balogh Dávid / Magyar Nemzet

Cudar világ ez! – fogalmazott tömören családja helyzetéről Németh Ferenc, aki két lányával él 74 ezer forintos nyugdíjából. Korábban hivatásos sofőr volt, mellette festett, burkolt is, de ma már nem tud munkát vállalni: tavaly gerincsérvvel operálták. Kisebbik lányának csípőműtétje volt. Németh Ferenc csak gyógyszerre 13 ezer forintot költ havonta.

A gyermekeit tíz éve egyedül nevelő férfival a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének nem rég átadott ötödik népkonyháján találkoztunk. Az idős férfi az ételosztó pont próbaideje alatt lett a Bosnyák téri piac hátsó traktusán nyílt ingyenkonyha állandó vendége. Nem véletlenül:

az egyháznak köszönhetően hétköznaponként meleg ételt tehet a családi asztalra. Nagy segítséget jelentene számára, ha hétvégén is lenne ételosztás; most még olyankor ő főz – ahogy fogalmaz némi malíciával, szakácsnőre egyelőre nem futja.

A Krisna-tudatúak Ételt az életért nevű szegényélelmezési programja keretében tegnap nyitották meg hivatalosan az újabb ingyenkonyhát a XIV. kerületben, ahol mostantól akár 300 rászoruló napi étkezéséről tudnak gondoskodni. Sok rászoruló látogatott el ide az elmúlt hetek tesztüzeme alatt, köztük a háromdiplomás Szentirmainé Kövesi Zsuzsanna, aki minden nap sorbaáll az ételért. Megtudtuk tőle, hogy évek óta nem kap munkát, 59 évesen 22 800 forintos szociális segélye mellé az önkormányzattól kap még 9000-et, ennyiből kellene kihúznia. – El kell döntenem, hogy fűtök, a gyógyszeremet veszem meg, vagy eszem – fogalmazott, majd hozzátette: az állam szégyene, hogy ennyi idősen ide kell járnia. – Szégyellheti magát a többi egyház is, mert csak a Krisna-tudatúak adnak egész évben mindennap meleg ételt; ők nem bort isznak, miközben vizet prédikálnak. Mondom ezt úgy, hogy hívő katolikus vagyok. Az ebéd mellé olyan tartós élelmiszereket is kapunk, mint liszt, tészta, olaj; olykor elég három hónapig is – mondta a középkorú asszony.

Kiss Antalné a Blaha Lujza téren hallott az egyház egyik tagjától arról, hogy immár Zuglóban is lehetősége nyílik meleg ételhez jutni. – Sokat jelent nekem az adomány, mert csak 104 ezer forint a nyugdíjam, így legalább tudok egy kicsit spórolni – mondja gurulós cekkerét maga után húzva. A 71 éves nyugdíjas a járadékából még igyekszik támogatni beteg gyermekét is, aki állandó egészségügyi felügyeletre szorul. Emellett orvosságra is költ havonta 16 ezret, magas a vérnyomása, cukros, és reuma gyötri.

Az új ételosztó pont Békásmegyer, Kaszásdűlő, Erzsébetváros és a Városliget után az ötödik ingyenkonyhája az egyháznak. Budapest mellett Egerben, Debrecenben és Marcaliban osztanak meleg ételt, míg Pécsett hidegcsomagot adnak a rászorulóknak. Zuglóban már eddig majdnem hatvan családdal vették fel a kapcsolatot.

Az egzisztenciális lejtőre kerülőket, a válsághelyzetben élőket a helyi családsegítők segítségével találják meg. Az általuk nyújtott segítség révén elérhetik, hogy a családok megtakaríthatnak egy kis összeget, amit rezsire, gyógyszerre költhetnek. A program hozadéka, hogy a magányosan élők segítséget kaphatnak a szociális gondozóktól. – Ételhordóba adjuk az ebédet, mert az a célunk, hogy az emberek otthon, családi körben fogyasszák el – mondta lapunknak Szilaj Péterné, a Krisna-tudatú hívők sajtóirodájának vezetője. Rámutatott: az Ételt az életért program több, mint egy adag étel, „maga a reménység, az élet”.

Velkei Tamás

Forrás: Magyar Nemzet Online

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr212052041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása