CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Ma hajnalig tartott a tegnapi tüntetés

2017. április 13. 04:24 - csú

civilekert-2017-04-12.PNGA Civilizáció Facebook-csoport felhívására, mintegy száz civil szervezet közreműködésével, becslések szerint több mint tízezren demonstráltak tegnap a fővárosi Hősök terén a civil szervezeteket megbélyegző törvényjavaslat ellen. Este a főváros több pontján, kormány- és Fidesz-ellenes jelszavakat hangoztató ezrek – főként fiatalok – részvételével éjszakáig folytatódott a demonstráció.
A Hősök terén felszólalt többek közt Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója, Kapronczay Stefánia, a Társaság a Szabadságjogokért ügyvezető igazgatója, L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány igazgatója, valamint László Luca, a Közép-európai Egyetem hallgatója.
A demonstrálók késő este az Országház elé vonultak, ahol kormányellenes jelszavakat skandáltak, majd

visszatértek az Oktogonhoz. Itt "letáboroztak", és még nem sokkal éjfél előtt is az utcán voltak.
Miskolcon mintegy kétszázan demonstráltak a Közép-európai Egyetem mellett.
Szegeden egyetemi autonómiát, tanszabadságot, a felsőoktatási törvény módosításának visszavonását követelték a felszólalók a több civil szervezet által meghirdetett tegnapi demonstráción. (klubrádió.hu)
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr3712421563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása