Talpra magyar, hí a haza! Ilyen és hasonló esetekben már az első mondatnál közbe kell vágnotok. Kérjetek az illetőtől írásos felhatalmazást, hogy valóban a Haza nevében hív benneteket. Két tanú aláírása nem elég, a dokumentumon ott kell legyen a Haza körpecsétje is. A manipulátor ebből már gyaníthatná, hogy ti igenis a talpatokon álltok

Kedves gyerekek, az irodalom órán megismerhettétek Petőfi Sándor gyönyörű költeményét, a Nemzeti dalt, bizonyára megrendítő esztétikai élményben volt részetek. Most osztályfőnöki óra következik, ez sokkal prózaibb, itt nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk. (Ezt a szállóigét előbb-utóbb latinul is hallani fogjátok.)

Ma az úgynevezett manipulációval foglalkozunk. A biológia órán már elmondták nektek (vagy mégsem?), hogy állítólag még emberré válásunknak is a manipuláció volt a legfőbb mozgatórugója. Nagyon okossá kellett válnunk, mert nekünk nem holmi rókákat meg denevéreket kell átvernünk naponta, hanem magunkfajta dörzsölt homo sapienseket. Nektek is meg kell tanulnotok rábeszélni a többi embert erre-arra, s főleg észre kell vennetek mások beszédében a manipulatív szándékot, hogy hosszú életűek legyetek ezen a földön. Vegyük

mindjárt azt az ismert verset, amely így kezdődik:

Talpra magyar, hí a haza! Ilyen és hasonló esetekben már az első mondatnál közbe kell vágnotok. Kérjetek az illetőtől írásos felhatalmazást, hogy valóban a Haza nevében hív benneteket. Két tanú aláírása nem elég, a dokumentumon ott kell legyen a Haza körpecsétje is. A manipulátor ebből már gyaníthatná, hogy ti igenis a talpatokon álltok, de azért tovább kísérletezik:

Itt az idő, most vagy soha! Mondjátok neki: hohó, tisztázzuk csak az időhatározókat! Miből gondolja, hogy éppen most következett el az ideje valaminek, s pláne ha nem most, akkor már soha többé? Hátha holnapután vagy éppen jövő karácsonykor is időszerű lehet a – mi is? Az, hogy:

Rabok legyünk vagy szabadok? Figyeljétek, mennyire sarkítva fogalmaz, csak szélsőségeket ismer. Ha igaza volna, szerte az országban csak kétféle embert látnátok, az egyiknek bilincs van kezén-lábán, a másik felegyenesedve jár-kel, tekintete tiszta és derűs, szeme előtt biztos és boldog jövő lebeg. De mielőtt észbe kapnátok, a manipulátor már le is csap rátok:

Ez a kérdés, válasszatok! Hát, ami azt illeti, léteznek fontosabb kérdések is, például hogy a szüleitek ebédet vegyenek-e nektek vagy inkább tankönyvet, és még ennek eldöntése is gyakran meghaladja az erejüket, nem is döntenek róla most vagy soha, legfeljebb holnap… A manipulátor ezért, mielőtt köpni-nyelni tudnátok, maga válaszol helyettetek, odamennydörgi:

A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!

Okvetlenül fel kell hívnotok a figyelmét, hogy miként a Hazától nem kapott felhatalmazást az esküdözésre, tőletek még annyira sem, így a többes szám első személyt tekintse tárgytalannak… Számítva erre az ellenvetésre, a fószer bedühödik, és gyalázkodni kezd:

Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer…

Vegyétek észre, hogy rátok gondol. Jó szorosan fogjátok meg a kabátgombját, és ide-oda csavargatva, míg csak le nem szakad, meséljétek el neki a példabeszédet, miszerint „óvakodj az olyan embertől, aki meg akar halni a hitéért, mert feltehetően azt akarja, hogy te is halj meg vele… avagy előtte… avagy helyette”. És kérjétek ki magatoknak, hogy bárki lesehonnaizzon, lebitangozzon benneteket mint olyan embert,

Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete.

Ez tényleg behatóbb elemzésre érdemes, fel is adom nektek házi feladatnak: találjátok meg az összefüggést alany, állítmány, jelző, birtokviszony, előzmény és következtetés között, mielőtt a szónoklatban terjengő köd leereszkedik, és mindent tejfehér maszatba burkol. Az a lényeg, hogy a haza becsületéért, vagyis egy tökéletesen értelmezhetetlen fogalomért kéne meghalnotok: itt, Isonzónál, Doberdónál vagy bárhol.

A történelem órán már elmondták nektek (vagy mégsem?), hogy amikor bizonyos ifjú emberek Pesten, az akkoriban még nem túl jelentékeny, német nyelvű városban nagy ribilliót csaptak, Kossuth apánk ezt verébcsiripelésnek nevezte. Később ő is elgaloppírozta (eltrónfosztásozta) magát, ettől meg Széchenyi kapott frászt, holott őt éppen Kossuth nevezte a legnagyobb magyarnak. Merthogy nekik sem sikerült tisztázniuk a haza becsülete fogalmát. Tehát felháborodottan utasítsátok vissza, ha a ti saját megismételhetetlen és igenis értékes életeteket bárki is minősíteni próbálja, ha pedig éppenséggel rongynak merészeli nevezni, keverjetek le az ipsének egy nagy büdös pofont.

No de csöngetnek, vége az osztályfőnöki órának. Szellőztessétek ki a fejeteket, és aztán el ne mulasszátok az etika órát, ahol is olyan szép dolgokat mesélnek majd nektek, mint hogy:

Édes és felemelő meghalni a hazáért!

Latinul ez is meggyőzőbben hangzik.

Forrás: Darvas László (Népszava)