Egyszerű és tetszetős megoldás hülyének nyilvánítani az összes ellenzéki politikust. Esetleg a Fidesz által megvásároltnak, aki direkt a választási vereségre játszik. Az előbbit a választók azon része gyakorolja rendszeresen, amelyiket dühítenek a felmérési eredmények. Kormányváltást szeretnének, de ennek egyelőre csekély az esélye, nem kis részben azért, mert a demokratikus oldal pártjai képtelenek a közös fellépésre. A második feltételezéssel ellenben éppen a demokratikus ellenzék pártjai élnek - minden olyan esetben, amikor potenciális partnerük valamiben ellentmond nekik. Például a DK-sok az alkudozás során makacskodó MSZP-sekről, vagy fordítva, netán a csepeli indulási lehetőség kapcsán Juhász Péter ismét csak a szocialistákról, megint mások az Együttről, az LMP-ről vagy a Momentumról. (Bocs, kétfarkúak, rólatok egy ideje nem hallunk, de csak várjátok ki a sorotokat!)

Mint oly sok egyszerűnek és tetszetősnek látszó megoldás, ez a kettő

sem visz feltétlenül közelebb a célhoz, esetünkben az ellenzéki szétforgácsoltság valós okainak megértéséhez. Személyes tapasztalatok alapján, bár a politikusok (és persze elsőként ismerjük el, hogy az újságírók) között kétségkívül vannak, akik időnként gyengeelméjűeknek tűnnek, a többség feltétlenül értelmes, a saját helyzetét reálisan látó ember, aki képes a logikus következtetések levonására. Az is kizárható, hogy a Fidesz annyi ellenzékit tartana a fizetési listáján, amennyiről eddig már pletykálni hallottunk. Minden egyes ilyen eset a mindkét félre nézve kínos lebukás kockázatával jár, és bár a dolgot kizárni nem lehet, minél többször fordulna elő, annál kevésbé maradhatna titokban.

Valószínűbbnek tűnik, hogy a széthúzás - vagy a nehézkes összefogás - mögött objektív tényezők húzódnak meg. Még csak nem is csupán az egzisztenciális verseny, hiszen értelmes emberek könnyen beláthatják, hogy jobb egy csilivili óceánjárón fedélzetmesternek lenni, mint süllyedő sajkán rövid életű kapitánynak. Engedjük meg tehát, hogy az ellenzék ilyen-olyan pártjai között valóban lehetnek a szoros szövetséget nehezítő különbségek. Az egyik tizenharmadik havi nyugdíjat adna, a másik inkább a fiataloknak udvarol ingyenes egyetemmel, a harmadik a környezetvédelmet tartja a legfontosabbnak, a negyedik az egyéni szabadságjogokat. Van, aki szerint a mostani országlás újabb négy éve után már csak füstölgő romok maradnának a demokráciából, mások simán el tudják képzelni, hogy még négy évig ellenzékben építkezzenek, és aztán győzzék le a mind nehézkesebben mozgó Orbán Viktort.

Botka Lászlónak a Gyurcsány Ferenccel kötendő szövetséggel kapcsolatos csatáira visszautalva: a vidéki MSZP-sektől azt hallani, hogy a volt kormányfő teher, a budapestiek többségétől azt, hogy pártja nélkül szinte lehetetlen egyéni mandátumokat szerezni. A kettő egyszerre is lehet igaz, és nagyon nehéz pontosan belőni, minek mi a következménye. Ami azonban biztos: az ellenzéki pártok híveinek elsősorban reális reményre lenne szükségük, különben esetleg el se mennek szavazni. Ezt a hülye is tudja.

Horváth Gábor (a Népszava főszerkesztője)