Most arról írnak a nyomtatott és elektronikus hírportálok, hogy Csepelen egy orvos a Tóth Ilonáról elnevezett szakorvosi rendelőben (közismert nevén, az SZTK-ban) megpofozott egy beteg kisgyereket. - kezdi elemző írását Horváth Gyula. A publicisztikában arra ad választ, hogy szerinte mi vezetett a pofonhoz. Íme: 

Sajnos átélője lehettem annak az elfuserált rendszernek, amit a csepeli egészségügyben működtetnek. Éppen az Orr- Fül- Gégészeten történt az év végén, hogy reggel 7 órakor kellett a rendelésre bejelentkeznünk, és este 17 órakor kerültünk az orvos elé! A doktornő, ez idő alatt folyamatosan rendelt.(Nem is tehetett mást, mert a váró tele volt betegekkel.) A sok várakozó beteg tudata természetesen nyomás alatt tartotta a gyógyító teamet. Ezért aztán a rendelés egy rövid ebédszünet kivételével folyamatosan zajlott egész nap. Nem volt kávészünet, és más emberi szükségletek kielégítésére szolgáló munka felfüggesztés sem. Mint a güzü, úgy dolgoztak az orvos és segítői!

Nem lehetett min csodálkoznom, amikor délután ötkor a rendelőben talált gyógyító személyzet a teljes kimerültség

állapotát mutatta. Magatartásuk, hanghordozásuk kissé sprődre sikerült, de az orvosi szakmai alaposságuk, segíteni akarásuk kétségtelenül a legjobbnak értékelhető! A vizsgálat alapos a diagnózis szakszerű!
Nincs mentség arra, ha egy orvos bántalmazza a betegét! Arról az emberről viszont, aki egész életét - esküje alapján - a betegek gyógyítására tette fel, nehéz elképzelni, hogy csak azért vállalt volna munkát, a Tóth Ilonában, hogy szenvedést okozzon, felnőttnek, gyereknek. Ilyen körülmények között tehát érdemes végiggondolni, hogy az észlelt baj mennyiben a gyógyító személyzet hibája, és mennyiben azoké, akik a közpénzt kivonták az ágazatból, és rendeléseket, szűréseket szüntettek meg, vagy ezek nagyarányú szűkítésével elviselhetetlenné tették a betegek várakozását, és az orvosok gyógyítását.

A régi sláger ma is aktuális módon kérdezi: doktor úr, a maga szíve sose fáj? Biztosan fáj! Elsősorban nem a betegek azok akik a szívfájdalmat okozzák, hanem sokkal inkább azok, akik erejét kiszipolyozzák, tudását kizsákmányolják. Az a politikai elit, amelyik népszerűségét nem a jól szervezett munkával, hanem a hangzatos széptevéssel kívánja megalapozni. Hatvan feletti orvosok teszik a dolgukat hazánkban olyan intenzitással, amit a világ boldogabb részében már orvosnak meg sem engednek; mégse győzik a feladatot. Ezek a gyógyítók áldozatvállalásaikért nem, hogy dicséretet nem kapnak, hanem csak egy nyegle odavetést: megfizettük! Pedig mindenki tudja, hogy ember feletti dolgot várni nem lehet még akkor sem, ha esetleg megfizetnék! Négy orvos (korábban annyi rendelt ezen az osztályon napközben Csepelen) munkáját egy orvossal akkor se lehet elvégeztetni, ha dupla fizetést adnak neki!

Az orvos fáradtsága a kimondott szavak nyersességében, a fogalmazás sarkosságában jelennek meg.
Nem mondható az idős doktornak, hogy menjen pihenni, dolgozzon kevesebbet. Amennyiben ugyanis elmennének az idős orvosok, ebben az országban, ebben az intézményben tömegével lennének még a mostaninál is elhanyagoltabbak azok az emberek akik orvosi ellátásra szorulnak. Hiába a ki nem mondott törekvés, hogy menjenek a betegek magánrendelésekre! A csepeliek pénzhiány miatt túlnyomó többségében nem engedhetik ezt meg maguknak. És, ha meg is tehetnék, akkor sem etikus az a módszer, amelyik hatalmas tb. levonásokkal sújtja a dolgozót egész életében, és amikor beteggé válik, akkor széttárja a karját és azt mondja: járni jár, csak nem jut!

A működési zavarok, a problémák csak bizonyos intervallumában oldhatók meg aránylag kis befektetéssel, és nagy szervezési változásokkal. Ezt az időt ragadta üstökön annak idején  a néhai dr. Molnár Lajos egészségügyi miniszter. (Azóta nem csak Molnár doktorunk, de egészségügyi miniszterünk sincs) Kigúnyolták, lejáratták,(Csepelen Mengeléhez hasonlították) és ellehetetlenítették azért, mert 300.- Ft vizitdíjat kért. Ezért színvonal megőrzést és intézményi fejlesztést ígért! A tíz körmünkkel kaparnánk ki Molnár doktort a sírjából, ha megvalósulhatna egy olyan gyógyítói rendszer, amiben a beteg gyógyulni, az orvos pedig gyógyítani tudna!

A sarlatánok a politikai hazárdőrök, a placebó-emberek azóta szétverték, a jó hírű magyar egészségügyi rendszert.
Fáj a pofon, ami az orcánkat éri, de sokkal jobban fáj a tudat, hogy ez csak egy jel. Annak a jele, hogy az amit nekünk működőképes egészségügynek hazudnak, az mára működésképtelen szerencsétlenség!

Horváth Gyula

Forrás: a szerző Facebook oldala