Horváth Gyula egyenes beszéde az egykori Csepel Művekről, tisztességes emberekről, az emlékek értékeiről

Bercsik Károly fideszes képviselő a facebookon (kéretlenül) bekapcsolódott Ábel Attila, és Csaba Péter vitájába. A vita BBC-Szijártó 0-2 cikkről kezdődött. A vita fokozódásában előkerültek a csepeli gyári hősök és név szerint Szipka Károlyról is egy bekapcsolódó pejoratív említést tett.

Ez az ember az egykori moszkvai magyar nagykövetnek a fia volt. Ha vicces kedvemben lennék, azt mondhatnám, hogy protekciós jutalomból azt kapta, amit mások (SS, nyilas, vérbíró, fasiszta, gyilkos stb.) büntetésből: a Martinban dolgozhatott. Fideszes megnyilatkozók pusztán származása okán arra következtetésre jutottak, hogy Szipka csak kommunista lehet. Csaba Péter, meg Szipka beosztottjaként nem lehetett hazafi, hanem a kommunisták kiszolgálója - írják.

Erre kattant be Péter. Szipka Károlynak és az összes többi gyári ember emlékét találta sértve. Ami ugyanis a Fideszből úgy látszik, hogy „komcsi fészek”, az valójában munkahely volt, ahol a munkás dolgozott, és ha kellett meghalt! 

Csaba Petivel iskolatársak voltunk. 1973 óta dolgozott a Martinban, azt megelőzően viszont nálunk a Fémműben az OFHC-n a sárgán, és az ILK-kon. Varga Sanyi, Sinka Pista, Muthner Feri főnöksége alatt, három műszakban. /Az előbb említett rövidítések indukciós kemencéket jelentettek, amikben fémeket (vörösréz, sárgaréz, bronz) gyártottunk./ Tudható, hogy gyárban a dolgozó emberek nem csak pénzkeresetnek találták a munkahelyüket, hanem olyan hivatásnak is, ami a létfenntartáson túl, a másik ember életének és becsületének a megtartását is jelentette. Bercsik és Ábel (feltételezem nem véletlenül) ezeket a morális elkötelezettségeket tévesztik (mossák) össze a kommunista minősítéssel. 

Péter indulata azért olyan erős és igaz, mert tudja, - a vérében van - hogy mit jelent, a családért, a termelésért, a másik emberért tenni. Önzetlenül! Az sem tagadható, hogy a hivatás teljesítése közben voltak emberi áldozatok! Sokan adták az életüket a gyárért, munkatársért, termelésért. Ezek az emberek - a maguk megítélése szerint – nem voltak hősök: ők azt mondanák, „csak tették a dolgukat”. De, hogy Bercsikek, Ábelek, Borbélyok és mások, - akik az itteni munkáról, morálról semmit se tudnak - vegyék a bátorságot és a maguk kénye kedve szerint válogassanak a hősökben az meg nem engedhető!

Bercsik Károlynak abban van csak igaza, hogy elismeri: „voltak csepeli hősök, derék emberek”! De ahogy folytatja az igazságtalan és önkényes: „de maguknak nem sok köze volt hozzájuk”. Bercsiknek, és társainak fogalma sincs a gyári életről, fájdalmakról! Elképzelni nem tudják, hogy mit jelentett, amikor munkahelyi vezetőkén ki kellett mennem az Árpád utcai tízemeletes házba közölni egy édesanyával, hogy a 18 éves fia munkavégzés közben meghalt. Őszintén kívánom, hogy sose tudja meg ezt a gyötrelmet! 

Sajnos nem én voltam az egyetlen, akinek ilyen sose gyógyuló súlyos feladata volt. 

Csaba Péter munkatársa volt a Martinban azaz ember, aki beleesett az olvadt acéllal teli üstbe. Képzeljék azt a brigádot, amelyik emberét veszítve adja le a műszakot, és kollektíven megy az özvegyhez részvétet nyilvánítani, majd fizetésük egy részéről lemondva, évekig segítetik a családot! És hányan voltak, akik a csendes halál sorsára jutottak. Akiket a szilikózis, a légúti, a szív-érrendszeri, a vibrációs, az ízületi, vagy a mérgezések lassan ölő mérge tett idő előtt a sírba! Ezek az emberek mind hősök voltak és nincs joga a Bercsikeknek válogatni közöttük! 
A kohászok tudták, hogy mi az édeskés szag: az, amikor az emberi test ég! 

A gépészeknél a forgó gépek, a „bevetősöknél” a leszakadt súlyos terhek szedték áldozataikat. A trafóban egy feldőlt transzformátor szaggatott szét emberi testet. 

Lehet, azt hinni, hogy az áldozatok nem voltak hősök, de, hogy ezt Bercsik ítélje meg, azt nem csak Csaba Péter, hanem egyetlen egy gyári sem hagyhatja! Nem magunkért, hanem az áldozatokért! 

Mert még az is előfordulhat, hogy nem tudtuk, hogy kik voltak köztünk a hősök. De az biztos, hogy mi ismertük őket! Emléküket szívünkben örökké őrizzük! Ezek a percemberek pedig hagyjanak békén bennünket! 

HORVÁTH GYULA

Forrás: A szerző Facebook oldala