Nyolcvan éve, 1938-ban Párizsban játszotta a magyar labdarúgó-válogatott az első világbajnoki döntőjét, amelyet 4-2-re vesztett el az olaszokkal szemben. (A másodikat, és egyben azóta az utolsót, 1954-ben Bernben az NSZK-val, amely 3-2-es vereséggel végződott.)
Ha már az 1953-1954-es Aranycsapat összeállítását az ország jelentős többsége felmondja, akkor a Puskásékhoz hasonlóan 1938-as VB-második helyezett Sárosi-féle csapat történetét is ismerjék meg a szurkolók. Ez volt a célja a Dénes Tamás és Szegedi Péter szerzőpárosnak, amikor feldolgozta a 80 éve lezajlott labdarúgó-VB-n szereplő csapat történetét.
Kivált, mert az 1938-as VB-n az elődöntő és a döntő között rejtélyes események voltak.
Hogyan állt fel Dietz Károly csapata a fölényesen megnyert elődöntőben és az elbukott döntőben.
- Magyarország-Svédország, 5:1
- Szabó - Korányi, Bíró - Szalay, Turay, Lázár - Sas, Zsengellér, Sárosi, Toldi, Titkos
- Magyarország-Olaszország 2:4
- Szabó - Polgár, Bíró - Szalay, Szűcs, Lázár - Sas, Vincze, Sárosi, Zsengellér, Titkos.
Magyarország sikeres szereplése nem volt meglepő, mert a futball népszerűsége már a 30-as években kimagasló volt, és egy jól felépített rendszerből sorra érkeztek a tehetségek. Nem túlzás azt állítani, hogy ez a korosztály jelentősen hozzájárult a játék későbbi hazai fejlődéséhez, jelentősége a 60-as évekig is kitartott.
Azt sem felelőtlenség állítani, ha nincs ez a sikeres válogatott, és nincs példaképfunkció, akkor az Aranycsapat fejlődése sem jut el magas szintre.
De maradjunk még 1938-ban. Az a csapat
Holland-Indiát és Svájcot felülmúlva rögtön eljutott a négy közé. Svájcban magasan jegyzett futball volt abban az időben, a Nemzeti Sport nem véletlenül írta tudósításának címében:
ÓRIÁSI FELADATOT OLDOTT MEG POMPÁSAN A MAGYAR CSAPAT.
Az ajánlóban tudatják: védelmünk remekelt a szabálytalan pálya ellenére is, a csapat pedig duzzad az erőnléttől.
Az elődöntőben a Nagy József vezette svédeket még magabiztosabb játékkal, 5:1-re múlta felül.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) végrehajtó bizottságának német tagja, Bauwens annyit mondott, a magyarok még nagyobb arányban is nyerhettek volna.
"Szép kombinációkkal, könnyedén érték el góljaikat."
Dietz értékelésében azt emelte ki, hogy a kapusnak nagy szerencséje volt, mert 4-5 esetben nem rajta múlt a hárítás.
Zsengellér elismerte, a második félidőben már egy kicsit spóroltak, hiszen várt rájuk a döntő, és nem akartak kifulladni.
A másik ágon Brazília-Olaszországot meccset rendeztek. A brazilok kissé érthetetlenül nem a legjobb összeállításukban játszottak, így is csak 2:1-re kaptak ki, de ezzel együtt nem játszhattak döntőt.
A magyarok a rendőrkapitányból szövetségi kapitánnyá avanzsáló dr. Dietz Károly a megnyert elődöntő után arról is beszélt, a győztes csapaton nem változtat, aztán váratlanul mégiscsak megtette.
Volt játékos, Sas Ferenc, aki azt állította évekkel a finálé után, hogy Mussolini nyomására nem tette be centernek Toldi Gézát. Sas a háború előtt Argentínába ment, ott futballozott, ott is halt meg 1977-ben.
Más csapattag szerint is volt külső nyomás, politikai befolyásolás. Tény, Szendy Károly Budapest polgármestere meglátogatta a fináléra készülődő magyar csapatot. Hogy pontosan, milyen üzenetet vitt magával, ma már jótékony homály fedi, bár a visszaemlékezésekből leginkább az derült ki, hogy nem szabadott az akkor igazán mély olasz-magyar-német barátságot, hogy holmi futballkonfliktus veszélyeztesse.
Az első bécsi döntés előtt voltunk, a területi revízióhoz nagy szükség volt az említett nemzetek összhangjára.
DIETZ VÉGÜL HÁROM FRADISTÁT HAGYOTT KI. MINDEN CSAPATRÉSZBŐL EGYET.
A középcsatár Toldi mellett az egri születésű, 33 éves Turayt a középpályáról - a vb idején már a Hungáriában játszott -, és Korányit a védelemből. A csapatnak esélye sem volt a sikerre, 4:2-es vereséget szenvedett.
Toldi mellőzésének hivatalos indoka az volt, hogy heves mérsékletűnek tartották, és attól féltek, hogy a pályán összeverekszik valakivel. Az olaszok egyébként megkönnyebbültek ettől a döntéstől, mert termete miatt is tartottak tőle. Vinczétől nem. Amikor felmerült, hogy Balogh legyen inkább a helyettes, akkor is a túlzott keménysége volt az indok.
Amikor meghallotta a középpályás Turay, hogy nem kezd a barátja, önmaga kérte kihagyását fáradtságra hivatkozva. Itt érdemes visszagondolni, hogy a sportlap nagyszerű erőnlétről írt. És hát aligha volt valaha a sporttörténelemben, aki élete legnagyobb meccse előtt kimerültségre panaszkodik.
Korányi kőkemény bekk volt, az ő félretolása sem igazán magyarázható észérvekkel.
A döntőben a meggyengült csapatot a jobban képzett olaszok végig dominálva verték, így megvédték négy évvel korábban kivívott elsőségüket.
Itthon nem felejtették el a húzásokat
Miután a válogatott hazatért, ünneplő tömeg fogadta a Keleti pályaudvaron a csapatot, de amikor meglátták Dietzet, átváltott a hangulat, és egyre nagyobb lett a feszültség.
„Mondjon le! Mondjon le!”
– üvöltötték, és az MLSZ akkori elnöke, Usetty Gyula beszédét kétszer is megszakította a kórus. Amikor belefogott újra mondandójába, akkor is a távozást követelő skandálás fojtotta el a hangját. Dietz felesége könnyezett.
A fogadás után spontán tüntetések is kialakultak a pályaudvar környékén, amit a határozott rendőri fellépés nem hagyott tovaterjedni. 16 évvel később, a berni vereség után nagyobb felkelés volt, Sebes Gusztáv kapitány gyerekét meg is verték, maradandó sérüléseket szerzett.
Dietzet nem támadták meg, mert egy oldalkijáraton elhagyta a pályaudvart, így a dühödt tömeg nem tudta kitölteni a haragját rajta.
Másnap úgy nyilatkozott, hogy
"nálunk már halálra keresik azokat, akik egy világbajnokságon csak a második helyre futnak be."
Arra kérte a drukkereket, emlékezzenek arra is, hogy ő vezette a döntőig a csapatot. Egy hét múlva öt pontban reagált a vádakra, mindent cáfolt, Korányi szerinte sérült volt, Toldi pedig nem volt jó formában. Tagadta, hogy szándékosan adott volna rossz taktikai utasításokat.
Dietznek nem a vb-döntő volt az utolsó meccse, hosszas tanakodás vállalta a folytatást, de már alig volt győztes meccse. Az 1942-es Japánba tervezett vb-t pedig elsodorta a háború, a magyar válogatott a legnagyobb esélyesként utazott volna.
- A kapitányt elfogták a nyilasok, Mauthausenbe hurcolták, majd a kommunisták internálták a háború után, miután visszatért Bodrogkeresztúrról, Piliscsabán lett éjjeliőr. 1969-ben halt meg. Ő tette be először a válogatottba azt a Sebes Gusztávot 1936-ban, aki később szintén vb-ezüstig jutott.
Az 1938-as csapatból sokan külföldön folytatták, dr. Sárosi és Zsengellér még 1948 előtt Olaszországba ment, előbbi a Juventus játékosa majd edzője lett például.
A csapattagok igazi neveit is kinyomozták a könyv szerzői, amiből kiderül, a soknemzetiségű Monarchia ebben a csapatban is továbbélt például.
- Szabó (Steinbach) - Bíró (Bier), Korányi (Kronenberger) - Szalay, Turay, Lázár - Sas (Sohn), Sárosi (Stefancsics), Toldi (Tunigold), Zsengellér (Schönkeller), Titkos (Titschka)
Ághassi Péter
Forrás: index.hu
