A Prőhle Gergely elleni randa hajszában nem az az igazán érdekes, hogy sor kerülhetett rá. 

Elvégre a forradalom rég legyűrte a valós és vélt ellenfeleit, érthető, hogy immár ráfanyalodott a saját gyermekeire is. Pláne ha azok voltak olyan naivak, hogy azt higgyék, ha visszavonulnak a politikából a "szakmába", akkor ellavírozhatnak a félárnyékban, és nekik nem kell a Németh Szilárd-i, kritikátlan buzgalommal csápolniuk a téboly újabb és újabb megnyilvánulásainak.

Az érdekes az indok, amellyel a szélsőfideszes sajtóorgánumok nekiláttak az egykori fideszes politikus, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója felfalásának: hogy az intézményében "a kommunista diktatúrát mentegető, relativizáló kiállítást rendeznek, és

(...) alig leplezetten, példaként állítják a közönség elé az 1919-es bolsevik hatalomátvételt". Józan ésszel ugyanis nem nehéz belátni, hogy Kassák Lajosról elég nehéz úgy tárlatot rendezni, hogy abból a Tormay Cécile-féle Tanácsköztársaság-kép bontakozzék ki - már csak azért is, mert az ötven éve elhunyt korszakalkotó művész az írói direktórium tagja volt. 

De aligha tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk: a szokott módon - sajtókampány, kiáltvány, végül a népre való hivatkozás - kreált "ügyben" Prőhle csak egy peches valaki, aki rosszkor volt rossz helyen. A valódi célpont a 2019-re ígérkező emlékezetpolitikai cunami, amelyet - pláne, hogy egybeesik az európai parlamenti és önkormányzati választás fölvezetésével - a kormány már láthatóan eltervezett. A 133 nap centenáriumát a korábbi gyűlöletkampányok folytatásaként fogja ránk zúdítani: a Tanácsköztársaság a véreskezű Lenin-fiúk terrorja volt, és kész, ne tessék itt Kassákkal vagy Sinkó Ervin Optimistákjával jönni, pláne ne az emberbarát törvényekkel és a gyermekvédelemmel relativizálni a hóhérok rémtetteit. 

Nehogy már Kun Béla nevessen a végén.

N. Kósa Judit (Népszava)