CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Hataloméhesek és kamuzók randija

2018. augusztus 17. 02:46 - csú

fidesz-narancs_szajtomesre-255_3.pngMint a minap nyilvánosságra került, az áprilisi választások kamupártjainak 2,5 milliárd forint kampánytámogatást kellene visszafizetniük az államkincstárnak. Természetesen mindenki tudja, hogy nem fogják visszafizetni. Ahogy a népnyelvben meghonosodott elnevezésükből is következik, ezek az alakulatok nem óhajtottak befolyást szerezni az ország irányításában, létrehozóik csupán egy halom pénzre akartak szert tenni, merthogy lehetőség nyílt rá. Méghozzá a hatalmat gyakorló s a választási törvényt saját kénye-kedve, érdeke szerint átalakító Fidesz jóvoltából, amely arra, hogy a nem rá szavazók táborát némiképp megzavarja

– fölöslegesen egyébként, de ezt előre nem tudhatták biztosan –, nem sajnált pár milliárd forintot az adófizetők pénzéből.

A 2014-es választás után is hasonló összeget kellett volna visszaszerezni a kamupártoktól, akkor sem sikerült, amennyire tudni lehet, meg sem próbálták. Sőt,  akadt kamuszervezet, amelyik, bár adós maradt, megpróbálhatta idén is. Pár milliárd? Nem számít. Ellenben 5,4 millió forint, a közérdekű adatok kiszolgáltatásáért kellene a kincstárnak. Az Indexbeszámolója szerint ennyit kértek a kamupártok elszámolásáról információért folyamodó civilszervezettől, a Transparency Internatonaltól. Fogjuk fel ezt úgy, hogy a Magyar Államkincstár menti a menthetőt, s ha sikerrel jár, már csak kétmilliárd-négyszázkilencvennégymillió-hatszázezer forint lesz a veszteség?

szó

Forrás: es.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr9414177391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása