Hajnalodott. "Azt hittem jó lesz majd, /Ha egyszer én is nagy leszek" Az Illés együttes az Amikor én még kis srác voltam című száma és a magyar beat zene új fejezetet nyitva tarolt az 1968-as Táncdalfesztiválon augusztus 20. éjjelén
Bealkonyult.. A prágai tavasz és a demokratikus szocializmus reményének vége 1968. augusztus 21. hajnalán. A Varsói Szerződés csapatai, köztük a magyar egységek megszállták Csehszlovákiát. A szovjet katonák Prága utcáin szembesültek a hatalmas ellenszenvvel
1968. augusztus 21-én a csepeli II. Rákóczi Ferenc út 5-ös számú ház első lakása konyhájában gyülekeztek az udvarban lakó családfők. Ez volt az első eset, hogy a nagy dolgok megvitatásakor nem zavartak el, hanem felnőttként bevontak a beszélgetésbe. 15 éves voltam. (Akkoriban 16 évesen vitték a fiút katonai összeírásra, 17 évesen sorozásra és 18 évesen bevonulás!)
Generációmnak egy közeljövőben kirobbanó háborúban való részvételem lehetett az oka, hogy az előző napi, - 1968 augusztus 20-i bevonulásunk Csehszlovákiába – esemény „udvari” mérlegelésénél ott lehettem. Éreztem a megtiszteltetés súlyát, felmértem a Csehszlovákiai bevonulás veszélyét, de mégis a saját kortársaim között a táncdalfesztivál értékelése nagyban megelőzte a katonai helyzetet.
A konyhánkban komoly arccal mérlegeltek, tanakodtak a férfiak. Bernáth Feri bácsi volt a
rangidős (75), aki mindkét világháborút megjárta. Hithű kommunistaként úgy vélekedett, hogy nincs olyan rossz szocializmus, ami ne lenne jobb bármilyen jó kapitalizmusnál! Ezért, hát nyögvenyelősen, de támogatta a „testvéri segítséget” amit a cseheknek nyújtottunk. Apám ezt nem vitatta, de nagyon félt attól, hogy eszkalálódik a helyzet, és világháborúvá terebélyesedik a világrendszerek vetélkedése. Ő úgy vélte, hogy nincsen olyan politikai formáció, amelyik megérné, hogy emberek milliói szenvedjenek, haljanak meg a hatalmasok ideológiai kalandorsága miatt.
Tenta bácsi – aki a Munkásotthon Olvasó Munkás Klubjának tagja volt, és politikai kérdésekben nem szokott véleményt nyilvánítani - most karakteres álláspontra helyezkedett: rossz döntés volt bevonulni Csehszlovákiába! Értékelése szerint annak semmi realitása nincs, hogy Magyarország visszakapja a Trianonban elcsatolt felvidéki területeket, ezért a magyar hadseregnek semmi keresnivalója nincs az északi szomszédunknál, felesleges a NÁTO-t ingerelni. A negyedik lakásban lakó család férfi tagja korábban meghalt, így Leskóéktól nem volt jelen senki a megbeszélésen! Leskó néni – aki egy szabad szájú marcona asszony - (állandó éjszakai takarítónő volt a nagy irodán) persze mindenről tudott. Igaz, az ajtón kívülről, de érthetővé tette sommás véleményét: „mindenki menjen a kurva anyjába”! Főleg Brezsnyev, meg az a szemét Münnich! (Érdekes, hogy nem Kádárt, hanem mindig Münnichet szidta. Mikor Münnich meghalt az udvaron ezt mondta nekem minden részvét nélkül: „elpusztult az első nagykutya”)
Úgy gondolom, akkoriban hasonló beszélgetések zajlottak le minden emberi közösségben Magyarországon! Az akkor a tinédzser éveiket töltő magyar fiatalok megérthették, hogy milyen közel van hozzájuk a háború, a vérontás veszélye. Figyelmüket próbálták a zenére, a hippikre és a hozzá kapcsolódó egészen más gondolkodásmód hullámaira ültetni, mégis szemük sarkából a hatalmasok döntéseit kellett figyelniük. Ez pedig a háborút a pusztulást vizionálta! Akkoriban a 45-ös ostromnak még a fővárosban bőven voltak jelei. A romjaiból épülő vár, a csupán négy éve átadott Erzsébet híd, a foghíjak az utcák házsoraiban, és a lövedékek okozta golyónyomok a házak falain. (Gyerekkorom ártatlannak hitt nyílvesszőinek csúcsa a temetődűlőben lévő sírhantokból kiszedett lövedékek vasmagjai voltak)
Azt, hogy a tinédzserekből, felnőtt, az ő békevágyukból pedig egy fejlődő szép világ lehet – ez, akkor még nem volt egyértelmű! Látens félelem és rettegés ülte torát az emberek körében Keleten épp úgy, mint Nyugaton! A felnövekvő ifjúság a béke igenlésében, világrendszerek kiegyezésében és egymásba növésében reménykedett. Az emberi szabadság, egyenlőség, testvériség kibontakozásában, Európa természetellenes megosztásának megszüntetésében, a jólét felé történő haladásban gondolkodtak. De mindenekelőtt a jó zenében és a szabad, mindenek feletti szerelemben, mint dacos alternatívában bíztak. Ezek volt a 68-as hazai nemzedék vágyai és törekvései!
Megdöbbenve hallom, hogy a magyar miniszterelnök Tusványoson ezt az elképzelést úgy rúgta fel, mint kakas a lószart! A hatvannyolcas eszme, a 68-as emberek leváltásáról beszél. (56-ot, mint a citromot kifacsarta és kidobta, úgy látszik, most 68-on a sor!) Helyette, olyan eszméket karol fel, amik a nemzetállamokat, azok konfliktusait, elkülönülését, ellenállásait dicsőítik! Az egyenlőség és befogadás helyett a megkülönböztetést és a kirekesztést ülteti piedesztálra.
Nem a békére, hanem a konfliktusokra, azok fokozására, és az ellentétek mind magasabb szintű kiélezésére törekszik. Nála Magyarország az első! Csak, hát a többi hasonlóan gondolkodó illiberális nacionalista ország vezetőjénél is az ő országa az első! Mi közemberek, meg tudhatjuk, hogy első csak egy lehet! Ebből következően azt is tudjuk, hogy a valódi első megállapításához „ezek” képesek megméretni magukat! Ezt a megméretést hívják háborúnak, amiben - történelmi tapasztalataink okán tudjuk - nem vagyunk jók!
A miniszterelnöknek a 68-asoktól való eltávolodása vajon mit jelent? Azt jelenti, hogy közeledik a 19-20-asokhoz, a 38-asokhoz 41-esekhez és 44-esekhez? Térdre, imához!
HORVÁTH GYULA
Forrás: a szerző facebook oldala
