Horváth Gyula gondolatai a Klubrádió egyik riportműsoráról:
Film Klub Rádió című műsorban igen érdekes elemzéseket hallgattam a szocialista társadalom néhány megjelenítéséről. Eddig szerettem ezt a műsort. A Martos Flóra klubról, - ami az ÁFOR-ban volt - személyes élménnyel is rendelkeztem. A mostani műsorban, ahol a Váci utcai Muskátli presszó értelmiségi közönségének egy részéről készített filmet elemezték, mind a műsorvezető, mind segítői erősen „túltolták a biciklit”! Úgy vélem, hogy a nagyotmondás, és az okosságra törekvés látványos igénye néhányuknál elhomályosította az igazságot.
A budapesti ifjúság ugyanis nem volt egyenlő a Muskátli törzsközönségével. A beszélgetés félrevezető érzéseket kelthet, mert a szocializmusban sem figyeltek meg mindenkit. A film elemzésében, a dolgozó emberrel szembeni megalázásnak vettem azt a Csepeli Györgytől hallott megállapítást, miszerint a besúgók „parasztok” voltak. A professzornak bizonyára vannak mérési eredményei, nekem meg csupán a köztük élő elfogultsága az osztályrészem, de ezt a kijelentést félmondatként értelmezem. Úgy gondolom, hogy
a „parasztban” ki nem mondottan benne vannak mindazok a dolgozó emberek, akik a szocializmusban uralkodó osztálynak nevezett rétegbe tartoztak.
Nevezetesen a parasztok, és a munkások! Az érzékeltetés szerint ők voltak azok a (bunkó) tudatlan emberek, akik jelentettek a KEX együttesről is. Ez a sommás megállapítás nem csak sértő, felületesen általánosító, hanem hazug is! A KEX együttesről a jelentéseket sokkal inkább hihető, hogy a korábban hallott zenész értelmiségiek tették, mint a mezőgazdasági, vagy ipari proletárok. Ezeknek az embereknek elsöprő többsége a gyárakban a kohók, gépek, épületek állványain, a bányák mélyében, vagy a mezőgazdasági munkák végzésénél a napon, az állatok mellett „uralkodtak”. Valóban nem jártak „unatkozni” a Muskátliba, mert fáradtak voltak.
Nem hiszem, hogy előre visz az a megközelítés, „ameddig a szocializmusban a dolgozók a munka frontján „uralkodtak”, addig bizonyos értelmiségiek munkakerüléssel, lumpecolással a kocsmák mélyén az elnyomatás keserű kenyerét ették, itták”! A melósok örültek, ha néhány sört, vagy fröccsöt megittak a műszak után a legközelebbi kedvenc vendéglőjükben, Kiolvasták az Esti Hírlapot, vagy a megyei lapot, aztán mentek haza. Nem azért, mert nem lett volna kedvük bulizni, baromkodni, rendszerellenes mozgalmat szervezni, hanem azért, mert másnap reggel, ha hat helyett, hat óra öt perckor váltotta le az éjszakás társát, az igen csúnyán ledorongolta őt! A munkahelyen tanúsított gyenge teljesítményét pedig a társainak kellet kiegészíteni. A kialvatlanság miatti hibáknak pedig igen súlyos (akár életet követelő) következménnyel járhattak.
Ebből adódóan az sokkal inkább hihető, hogy az orvosokból, papokból, professzorokból, filmrendezőkből, színészekből, és nem elsősorban a parasztból, proliból lettek besúgók, a különböző értelmiségi körökben. Az is tényszerű, hogy míg a Muskátliban mulatozó értelmiségieket félelembe lehetett tartani azzal, hogy elveszik egyetemi helyét, íróasztalát, belvárosi jó fekvésű irodáját, addig a prolit nem nagyon lehetett azzal fenyegetni, hogy rosszabb helyre kerül, mint a kohó szája, a bánya mélye, az állás magassága, vagy a mezőgazdászt, hogy elzavarják, az időjárás viszontagságai elől.
A széles dolgozói rétegek és az idáig hatalmat gyakorló neoliberális elit között a rendszerváltás óta óriási szakadék keletkezett. Az ígéretekkel ellentétben nem valósultak meg azok az emberi igények, melyeket a dolgozók is az egyenlőség felé haladás lépéseiként vártak. A leszakadás, és az olló nyílása teljesen szétszakította a társadalom szegény, és gazdag rétegét. Erre vezetem vissza azt, hogy a szegény nem hisz, nem bízik a gazdagban, és amikor kézzelfogható jelét kapja annak, hogy megvezetni, becsapni akarják, teljesen befogja a fülét. A dolgozók nem hülyék, csak reagálnak arra, amit a társadalom vezető rétegei, velük szemben alkalmaztak. Nem helyes, ha a reakciót, kárhoztatják ahelyett, hogy az akciót őszinte vizsgálat alá vonnák!
Horváth Gyula
Forrás: a szerző Facebook oldala