A többség pontosan látja a rendszer hibáit, látja, ahogy felélik az erőforrásainkat, ellopják a jövőnket. Érzik, hogy a rendszer olyan hamis elvekre és ideológiára épül, amelyet még azok sem hisznek el, akik hirdetik. Azok, akik ma aggódnak, mert nem tudják a gyermeküket egyetemre küldeni, azok, akiktől elvették a lehetőséget az öngondoskodásra, a felemelkedésre, azok, akik megtapasztalták az egészségügyi rendszer leromlását, azok, akik egyre inkább érzik a kormány perverz társadalompolitikájának hatását, nem hiszik el, hogy Orbán illiberális rendszere szabadságot és jólétet teremthet.

Az Orbán-rendszer kiépülésével együtt újra és újra fellángol a vita arról, hogy milyen névvel lehetne megjeleníteni a rezsim lényegét. Maffiaállam, autokrácia, új feudalizmus, hibrid rendszer vagy már egyenesen diktatúra?

Bár kétségtelen, hogy mindegyik megnevezésnek van igazságtartalma, Orbán Viktor maga is definiálta saját rendszerét, amikor hírhedt beszédében illiberálisnak nevezte azt. Vannak, akik ezt a kifejezést egyszerűen úgy értelmezik, mint egy liberálisok nélküli berendezkedést. És vannak olyanok – magam is ezek közé tartozom –, akik szerint

ez a megnevezés a demokrácia, a szabadság és a parlamentarizmus lényegét tagadja meg.

Noha az „illiberális demokrácia” kifejezés a populista nacionalista politika egyik kedvelt fogalma, tartalmának meghatározásával adósak maradtak. Nem véletlenül, hiszen a politikai gyakorlatban fából vaskarika, populista blabla. A politikai kommunikációban az „illiberális demokrácia” a liberalizmus értékeinek és eredményeinek tagadásaként fogalmazódik meg. Márpedig minden bírálat ellenére a liberális demokrácia teremtette meg a történelem során a társadalom legszélesebb rétegei számára a legteljesebb szabadságot, békét, a legnagyobb jog- és esélyegyenlőséget, jólétet. Legjobban a liberális demokráciákban ellenőrizhető és kérhető számon a hatalom. Itt valósul meg legnagyobb mértékben a szóláshoz és a tájékozódáshoz való jog. Ez a rendszer képes a leginkább az önkorrekcióra. Az a kormány, amellyel a választók elégedetlenek, a liberális demokráciában demokratikus versenyben leváltható.

A liberális demokráciák olyan világot teremtettek, ahol a tudomány, a kultúra virágzik, ahol innovatív, modern és erős gazdaságok épültek, ahol a sokféleség nem gyengíti, hanem erősíti a társadalmat. Ez a berendezkedés tette lehetővé, hogy Európa népei egy unióban teremtsenek békét és fejlődést az egész kontinensen. És természetesen, baloldaliként talán a legfontosabb értéknek tartom, hogy a liberális demokrácia keretei között jöhetett létre az a fejlett jóléti állam, amelynek áldásait irigyeljük mi, magyarok, ma is.

Ezzel szemben az úgynevezett illiberális rendszerek – ideértve természetesen az Orbán-rendszert is – minden esetben szabadság-, demokrácia- és haladásellenesek. A demokratikus intézmények, a parlament a hatalom kiszolgálóivá válnak. A demokratikus versenyt kizáró, manipulált választások funkciója csupán az, hogy legitimálják a leválthatatlannak tűnő és ellenőrizhetetlen korrupt hatalmat. Az orbáni illiberális demokrácia tehát demokratikus díszletek közötti autokratikus egypártrendszert jelent.

Az illiberális vezetők homályos nacionalista víziókkal, álhírekbe csomagolt összeesküvés elméletekkel és idétlen populista „világmagyarázatokkal” indokolják a tudatosan félretájékoztatott közvélemény számára a hatalmi céljaikat. És sajnos komoly sikereket érnek el itthon és Európa szerte.

Ezekre a „sikerekre”, az elégedetlenségre, valamint a mesterségesen felkorbácsolt félelmekre építve a populista politika folyamatosan támadja a liberális demokrácia megmaradt bástyáit nemzeti és európai szinten egyaránt. Arra kell számítanunk, hogy ezek a támadások nem szűnnek meg, sőt egyre erőteljesebbek lesznek.

További kockázatot jelent, hogy a progresszív erők megosztottak és még gyengébbek lesznek, a nacionalista populisták pedig összeállnak, mert megérzik a hatalom szagát. Együttműködésük olyan mértékben akadályozhatja az Unió működését, hogy az tovább rombolja annak tekintélyét. Ezért az Unió és annak országai sokkal sérülékenyebbé válnak olyan problémákkal szemben – mint például az idegengyűlölet –, amelyek aláássák a társadalmi békét, és rombolják a nemzetközi együttműködést. Ez pedig egy lefelé húzó spirálba lökheti az Uniót, ami során lehetetlenné válik az integráció mélyítése és az „erős Európa” megteremtése.

Viszont a nacionalista populisták veszélyt jelentenek a középjobboldali, polgári konzervatív, Európa-párti pártokra is, ezért lehetőség adódik egy érdekszövetségre a jobb és balközép pártok között Európában. Azaz, ideológiai oldalaktól függetlenül együtt kell és lehet megvédeni a liberális demokráciát és annak értékeit!

Ám naivak lennénk, ha azt gondolnánk, hogy elegendő az eddigi eredményeket védelmezni. Nem ringathatjuk magunkat abba a hitbe, hogy pusztán a liberális demokrácia elegendő hívószó lesz ebben a küzdelemben. Mi, magyar demokraták jól tudjuk ezt. Miközben a bástyákat védelmezzük, új várat kell építenünk! Új, közös konstrukciót kell kidolgoznunk a hatékonyabb működés érdekében. Jobb Európai Unió kell, mélyebb integráció, nagyobb hatékonyság, gyorsabb döntési mechanizmusok és megfelelő eszközök a döntések érvényesítésére. Ha úgy tetszik, több demokrácia és modernebb gondolkodás kell, továbbá nagyobb léptékű haladás és jólét. A megújult Európa nem lehet gyenge és impotens!

De nem elegendő megalkotni az új Európa vízióját, hanem azt el is kell fogadtatni Európa polgáraival. Ki kell használni, hogy a populisták eddig egyetlen nagy gazdasági, társadalmi vagy politikai problémára sem tudtak érdemi válaszokat adni. Ki kell emelnünk, hogy a nacionalista populisták számára Európa pusztán lenyúlható anyagi erőforrás, nem pedig egy új, progresszív politikai minőség. Márpedig Európa nem válhat egyetlen, kizárólag önmagát kiszolgálni kívánó korrupt elit svédasztalává.

Új típusú megoldásokat kell találni a gazdasági bizonytalanság enyhítésére és azokra a globális társadalmi változásokra, melyek miatt a választók elbizonytalanodtak. Az embereknek érezniük kell, hogy a liberális demokrácia védi meg őket, ez hozhat nekik hosszútávon fenntartható jólétet, esélyegyenlőséget, igazságos társadalmat, jogegyenlőséget és ezáltal igazi békét és szabadságot, azaz ez ad nekik biztonságot. Tehát a liberális demokrácia megvédése nem az elitek küzdelméről szól, hanem a szó legszorosabb értelmében az emberek személyes érdekeiről.

Ezért őszinte és bátor beszédre van szükség! Végre teljes nyíltsággal meg kell kérdőjeleznünk azokat a fogalmakat, magyarázatokat és hiedelmeket, amelyeket a nacionalista populista kánon sérthetetlennek hisz. Az igazságot akkor is köntörfalazás nélkül ki kell mondanunk, ha ezért további támadásoknak leszünk kitéve a részükről.

Mindez fokozottan igaz a jelenlegi magyar helyzetre. Ebben az elveszettnek tűnő mérkőzésben reményt adhat, hogy az emberek jelentős része bár alkalmazkodik a jelenlegi állapotokhoz, igazából nem fogadja el az Orbán-rendszert. A többség pontosan látja a rendszer hibáit, látja, ahogy felélik az erőforrásainkat, ellopják a jövőnket. Érzik, hogy a rendszer olyan hamis elvekre és ideológiára épül, amelyet még azok sem hisznek el, akik hirdetik. Azok, akik ma aggódnak, mert nem tudják a gyermeküket egyetemre küldeni, azok, akiktől elvették a lehetőséget az öngondoskodásra, a felemelkedésre, azok, akik megtapasztalták az egészségügyi rendszer leromlását, azok, akik egyre inkább érzik a kormány perverz társadalompolitikájának hatását, nem hiszik el, hogy Orbán illiberális rendszere szabadságot és jólétet teremthet.

Tudnunk kell, hogy mi, magyar demokraták, nem vagyunk egyedül. Ellentétben azzal a tévhittel, hogy a magyarság magányos, elárult nemzet, amelynek egyedül kell dacolnia a világgal, vannak szövetségeseink.

Nekünk annyit kell tennünk, hogy európai barátainkkal együtt, egymással együttműködve megvédjük a liberális demokrácia értékeit a hamis prófétáktól, hogy annak keretei között biztonságos, igazságos és sokszínű Magyarországot teremthessünk.

Forrás: Mesterházy Attila (Népszava)