A mi utcánk ó, be szép (és illatos)! Ki fog itt dolgozni? Őszi tájkép a Tinódi és a Martinovics utca sarkán
Talán emlékeznek szeptember 5-én indítottam egy sorozatot,azzal a szándékkal –mint cseppben a tenger – bemutassam, hogyan működik a teljesítménykényszer a közszférában. A Budapest fejléces tájékoztató szerint szeptember 5 és 24 között elkészítenek a Tinódi utcában kb 30 méter csatornát.
Nem sikerült! Most november 10.e van és még nincs kész.
A csatornaépítést a szomszédomban lakó fiatal hölgy kezdeményezte, már vagy két éve. Az ifjú hölgy azóta felépítette a házát, megházasodott, beköltözött a lakásába, és várja a csatornáját. A mosogatólét kénytelen az udvarra hordani, mert a műre várni kell.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az elmúlt két hónapban nem volt mozgás, mert volt! Főleg pénteken, sötétedés előtt. Akkor kapkodtak, pakoltak, aztán mentek. Ez ugyan munkának ritkán mondható tevékenység, de
valami azért volt! Amikor meg napközben itt voltak a gépek, meg a brigád is, akkor se volt nagy a hajtás. Nadrágos fiúk jöttek csicsás személygépkocsikkal. Telefonáltak, intézkedtek, mutogattak, és mindegyik adott valami bölcs tanácsot az ideiglenesen itt állomásozó kubikus brigád vezetőjének. Az bólogatott, aztán ahogy a nadrágos elment, brigádjával együtt letelepedett a kerítésem mellett elhelyezett toy-toy WC mellé, a hársfa alá, bóbiskolni.
Addig pihentek, míg meg nem jött a másik ideges nadrágos, aki ismét telefonált, mutogatott, és utasítást adott a brigádvezetőnek, aki megint bólogatott, majd letelepedett a hársfám alá. És így ment ez napestig. Ezzel a munkaszervezéssel nem is csoda, hogy a munka lassan haladt. Ennek is volt ám előnye: senki nem kapott sérvet!
A szomszédasszony, ha babát várna, nem lennék biztos benne, hogy a pici megszületéséhez szükséges 9 hónap elegendő lenne ennek a társaságnak, hogy elkészüljön 30 méter csatornával. Különösen szkeptikus vagyok ez ügyben. /Csak Juhász doki meg ne tudja, mert újból beperel/ Ma (szombat) reggel fél 8 kor ugyanis nagy zajra ébredt a Rózsadomb lakossága. Mindenki az ablakhoz, kerítéshez ugrott. Az emberek skubiztak, a kutyák ugattak!
Hát, mit láttak szemeink? Emberek jöttek teherautóval, gyémánt vágóval és légdöngölővel. Nekiestek a betemetett és leaszfaltozott útnak. Vágták, rázták! Nem sokáig zörögtek, mert hamarosan áttértek egy világszabadalom alkalmazásához: disznópörzsölőre kaptak. De az a fránya pörzsölő nem akart égni. Rázta az egyik a palackot, mint Krisztus a vargát, de hay tec csak nem hozta a formát.
Vizslató tekintettel áldozatra vágyott a dolgozó. Meg is látott az udvarban és udvariasan megszólított. Fater nincs egy kis meleg vize? Kissé elkeserített a lefokozás, mert a múltkor, amikor aszfaltozták a feltört úttest most kezelésbe vett darabját, a megszólításom még főnök volt. Azt kérdezte egy kedves másik dolgozó: főnök, nem kel egy kis aszfalt az udvarba? Úgy fogtam fel, hogy az alá-fölé rendelő viszonyból átváltottunk a családira, de azért körülnéztem. Mivel más nem volt a környéken gondoltam, hogy én lennék ezzel az atyai kapcsolattal megtisztelve. Legott ugrottam is, és megjelentem egy vödör meleg vízzel.
A dolgozó, vakarta a fejét majd sandán rám nézve rosszallóan megkérdezte: maga szerint ez a gázpalack belefér ebbe a műanyag vödörbe?
Elszégyelltem magam, - ahogy azt Ábel Attila ajánlani szokta nekem – aztán felocsúdva kezdeményezésbe mentem át. Elszemtelenedtem mint Beríja és azt indítványoztam, hogy öntse le a palackot a vízzel.
Mond valamit fater! Közölte a dolgozó elismeréssel, és már csorgatta is a vizet a palackra.
A másik meg csak csóválta a fejét, hogy nem jó ez így! A pörzsölő csak pislákolt.
Ahogy a veder kiürült otthagytam a brigádot. Délután láttam, hogy a szomszédasszony még mindig az udvarra hordja a mosogatólét! Szegénykém nem tudja, hogy ha a Sügér utcában vásárolt volna házat, sokkal gyorsabban juthatott volna szolgáltatáshoz.
Horváth Gyula
Forrás: Facebook
