Egyéni vállalkozóként nagyvállalattá ittam magam

Most is jól sikerült a céges buli. Ez mindig így van, mióta egyéni vállalkozó vagyok. Kinézek egy közepes árfekvésű éttermet, egy megfelelő időpontot, és elmegyek.

Amíg a pincér kihozza a levest, a rend kedvéért lelkesítő értékelő beszédet mondok magamban. Néha nehéz elhitetnem a humán erőforrással, hogy a jövőben is érdemes lesz itt dolgozni, de a „nehéz üzleti környezet ellenére mi fentmaradtunk, sőt talán egy picit előre is léptünk, ezt bizonyítja, hogy erre a ma esti cseppnyi figyelmességre is futja” fordulattal pozitív irányt vesz az esemény. Végiggondolni is kissé feszélyező ez a szöveg, úgyhogy legközelebb inkább e-mailben küldöm el.

Az aperitif után egészen megenyhülök, a reprezentációs költségként elszámolt ételtől pedig már kenyérre lehet kenni. Azért csak rendes munkáltatót találtam!

Borozás közben, amikor már nagyvállalattá ittam magam, mustrálni kezdem a

konkurenciát, azokat, akik szintén keresik a megélhetést a terepen.

Milyen szörnyű is lehet akkora vállalkozónak lenni, hogy több hétig járhass a cégeid évzáróira, és mire befejeznéd, szólnak az ügyvédeid, hogy: Lőrinc, újabb iparágak újabb vállalatainak dolgozói várják a természetben járó jussukat! Engem, mondjuk, Viktornak hívnak, de nem akartam a saját nevem használni.

Az ilyeneknek a december egy harmincegy napos koccintásszimfónia.

Már csak ezért sem csinálnám. Ha gazdasági társasági formát váltva felvennék egy alkalmazottat, onnantól nincs megállás. Jobb el se kezdeni.

Aki a munkavállalóknak a kisujját nyújtja, annak legközelebb már a karját akarják, aztán meg, ki tudja, még mijét, mire észbe kap. Belekényszerítik a szolidáris, jólelkű embert az újabb vállalkozásokba, sertéstől a sporton és a szállodán át az atomenergiáig, hogy a vasutat ki ne felejtsem. Nem is lenne csoda, ha első szóra mindenét odaadná annak, aki kéri. Mondjuk a sajtótermékeit egy alapítványnak. Kell a fenének az a számolatlan évzáró beszéd. Vegyék-vigyék.

Karácsony előtt így is beszédelegheti pálinkás kupicával az összes gazdasági szektort a szerencsétlen.

Rendőrkutya orra alá nem dugnak annyi szagmintát, mint az övé alá cégalapítási papírt.  Rendezvényszervező céget üzemeltet, hogy egy átlagos hétköznapját lebonyolítsa.

Aztán a végén pedig a pénzzel ki tudja, mi lesz, lehet, hogy nem is ő élvezi ki.

Inkább nem is gondolom ezt tovább, mert megesik a szívem, vagy ki tudja.

Eszem még egy desszertet, és hazalődörgök a székhelyre, hogy írjak valamit.

Egri Viktor (es.hu)