Sztrájk közben munkásgyűlést is tartottak a győri Audinál. A kapun kívüliektől a pénzgyűjtés mellett sokkal többre lenne szükség: az együttérzés kimutatására, hogy a nagy kockázatot vállaló  sztrájkolók lássák, nincsenek egyedül, és kell az összes nagy szakszervezet demonstratív kiállása, hogy a  kormány is értse: nem csak a győriekkel áll szemben...

Az Audi sokadik éve a magyarok legvágyottabb munkahelye, és a tisztes munkával elérhető majdnem-európai munkabér szimbóluma. A vállalatnál biztos állásban, versenyképes fizetésért dolgoznak az emberek, ha pedig valami mégsem tetszik nekik, akkor

átmehetnek a Mercedeshez vagy a Continentalhoz. Ismeretlen számukra az átlag magyar munkavállaló feje fölött lebegő létbizonytalanság, ezért aztán kemények, öntudatosak, kiállnak az érdekeikért – ha kell, akár sztrájkolni is mernek.

Mindez mifelénk alapvetően irigységet szül, ami még a haragnál is rosszabb tanácsadó. Pedig – anélkül, hogy nagy szavakat használnánk – az audisok, a győri üzem munkásai most nemcsak önmagukért harcolnak, hanem értünk is. Mindazokért, akik a jobban teljesítés kilencedik évében sem keresnek érezhetően többet, mint a 2008-as válság előtt, és akiknek elméleti esélyük sincs, hogy meghátrálásra – értsd: emberi életet biztosító, a munka ellenértékével arányos, a hónap végéig kitartó és némi tartalékképzésre is lehetőséget adó juttatás nyújtására – kényszerítsék a saját munkáltatójukat.

Akik az Audinál letették a munkát azért, hogy kivívják: a bérük közelítse kissé a náluk kevesebbet dolgozó és kevésbé termelékeny, mégis sokkal megbecsültebb nyugati szaktársaik jövedelmét, viszonylag keveset kockáztatnak (mindenki máshoz képest). De nagyon sokat nyerhetnek (mások számára is). Nem az a valódi kérdés, hogy „jár”-e nekik még több a már így is jócskán a magyar átlag feletti bérüknél, hanem az, hogy ha az egyik legerősebb, legszervezettebb és legnagyobb kockázatvállalási képességű itthoni szakszervezet bérharca elbukik, akkor lesz-e idén meg a következő években esélye-reménye bárkinek, hogy hasonlóval – vagy legalább a rabszolgatörvény visszavonatásával - próbálkozzon.

Ehhez a téthez képest rémisztő az a szolidaritás-hiány, ami a sztrájkjukat kíséri. Szép dolog (bár semmire sem elég) a sztrájkalapjukba két nap alatt kívülről érkezett hatmillió forint, meg a számtalan pártoló nyilatkozat, de sokkal többre lenne szükség: pénzre, hogy kitartsanak, az együttérzés kimutatására, hogy lássák, nincsenek egyedül, és az összes nagy szakszervezet demonstratív kiállására, hogy a még mindig bérleszorításban utazó kormány is értse: nem csak a győriekkel áll szemben.

Forrás: Hargitai Miklós (Népszava)