Justitia lehetőségei a tisztességtelenséggel szemben erősen behatároltak
Az Átlátszó tette közzé, hogy tavaly a kormánymédia 109 helyreigazítási pert veszített el. Perek tucatjait indították ellenük a választások előtt lejáratott ellenzéki pártvezetők, de mire az ügyek végére pont került, és kiderült az igazság, a döntés előtt elbizonytalanított emberek már leadták a voksukat. A helyreigazítások egy része vagy megjelent, vagy nem, ha mégis elismerte valamelyik kormánylap, hogy hamis állításokat közölt, azt vagy valahol egy eldugott helyen, vagy, ahogyan az egyik kereskedelmi tévében szokásossá vált, valamikor a késő éjszakai hírekben tették közzé.
Ennek a magánemberek életében is számos kellemetlen következménye lehet, de a közéletben a karaktergyilkosság egyenesen helyrehozhatatlan károkat okozhat. Azért találkozunk egyre gyakrabban ilyesmivel, mert 2006 óta a politikai ellenfelek lejáratása a hatalomért folytatott harc bevált módszere lett. A kormányközeli média ma már nagyüzemi szinten foglalkozik azzal, hogy
a politikailag kritikus időszakokban a leginkább szem előtt lévő ellenfeleket valami olyasmivel feketítse be, amit aztán levakarni is alig tudnak magukról. Minél jobban mosakodnak, annál inkább belebonyolódnak, később már senki nem tudja, mivel is kezdődött valójában a história. Igaz, vagy hamis volt a vád? Csak arra emlékszik a közvélemény, hogy valami „piszkos ügybe” keveredett iksz vagy ipszilon. Aztán, ha jó idővel később mégis kiderül az igazság, a hazugság terjesztője legfeljebb csendben bocsánatot kér. Vagy meghallja a világ, vagy nem.
Még meg sem kezdődött az uniós parlamenti választás hivatalos kampánya, amikor már elárasztották az országot a „joga van megtudni” plakátok. Abból, amit meg kellett volna tudni Brüsszel „terveiről”, egy szó sem volt igaz, ki is verte a biztosítékot az uniós vezetőknél. Jogosan várták el az érintettek a magyar kormánytól, hogy bocsánatot kérjen. Valahogyan úgy oldotta meg a kínos helyzetet a mi „egyszerű falusi fickónk” a hasznos idiótáknak nevezett néppárti politikusokkal, mint az egyszeri Kovács, aki megsértette Szabót.
Az ügy a bíróság elé került, Kovácsot bocsánatkérésre kötelezték. El is ment Szabóékhoz, becsöngetett, és amikor az ajtót nyitott, csodálkozva kérdezte: itt laknak Lakatosék? Látod, a Szabó vagyok… Akkor bocsánat, mondta Kovács, és hátat fordítva elment. „Szeretnék elnézést kérni, ha személyesen sértőnek találta a megjegyzésemet”, írta Orbán egyenként a szerinte hasznos idiótáknak, de a levélből kiolvasható volt: a sértést nem a címzettre értette, csakis a többiekre. Most akkor a szavait kell figyelni, vagy a tetteit?
Forrás: Somfai Péter (Népszava)
