CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Lázadás a Kozmosz sétánynál és a Rakéta utcában

2019. április 18. 05:55 - csú

raketa_utca_kozmosz_setany_all_a_bal_-2019-04-05.PNGA zöldterület beépítésének konzultáció nélküli tervezése verte ki a biztosítékot a csillagtelepieknél. Meg sem hallgatták őket, de a fákat már vágták és vitték

A hatalom és az állampolgárok közötti kapcsolattartás egyik fontos tartalmi eleme, törvényi előírása a közmeghallgatás. Ez az a fórum, ahol a lakosok és a vezetés hivatalosan ismereteket szerez a település fejlődésének terveiről, és igényeiről. A törvény legalább évi egy alkalommal kötelezően előírja olyan összejövetelek ahol a vezetés tájékoztatja választóit az elképzeléseiről, a lakosság pedig megismertetheti igényeit.

Németh Szilárdnak polgármestersége alatt komoly problémái adódtak a közmeghallgatás intézményével. Pedig a lakosság és a vezető közti valóságos dialógus jelzi a demokrácia érvényesülésének fokát. Németh és Borbély nem tudnak, - és nem is akarnak – bíbelődni a közvéleménnyel. Ők meg vannak győződve arról, hogy mindent jobban tudnak. Jobban tudják még azt is, hogy mi kell a csepelieknek, mint az itt lakók.

Ebből adódott, hogy

összehívta ugyan Borbély Lénárd a METRANS megtelepedésekor a törvényben előírt közmeghallgatást, de sem ő, sem fideszesek nem vettek rajta részt! A multinacionális vállalat az általa megszokott komolysággal, és teljességgel tájékoztatta a lakosságot, de nem volt feladata (sőt ingerenciája sem) a helyhatóság képviseletére. Borbélynak pedig úgy látszik fogalma sem volt a beruházás lakosságra hatást gyakorló feladatairól, azok megoldásának lehetőségeiről, egy katasztrófa esetén teendő lépéseiről. És ingerenciája sem volt a lakosság véleményének, félelmeinek meghallgatására.

Borbély most is jobban tudja, hogy mi kell a lakosságnak, mint Csepel lakói. Mivel mániájává váltak a játszóterek, ezért szinte kizárólag ezekben a kategóriákban tud gondolkodni. Hiába döglik be a forgalom, már évek óta Csepelen, hiába önti el a szemét a kerületet, hiába csökken folyamatosan Csepel lakossága, a kerület vezetői nem képesek mással foglalkozni: fakivágás, játszótér, WC, pavilon! Ennyi a tudományuk! Bődületes összegeket költött a közpénzből játszóterekre, sportpályákra, dühöngőkre.

A nép eleinte megfelelő alázattal befogadta a polgármesteri hóbortot, mert azt hitte, hogy a külcsínre utaló kezdet után tartalmi változásokat produkál. De tartalmi kérdések nem érték el a polgármester ingerküszöbét. Nem foglalkozott a közlekedéssel, a kerületi parkolási problémákkal, Háros elszlömösödésével, a gyári rozsdaövezeti problémák felszámolásával, a szennyel, mocsokkal, szemétséggel!

Nem csoda hát, hogy fellázadtak a Rakéta utca lakói, mert nem értik, hogy a kerület legnagyobb nyugdíjasokat ellátó intézményének a tőszomszédságában miért kell a fákat kivágni, azért, hogy négyméteres fallal körülzárt dühöngőbe hívja a tombolni kívánókat. Nem értik a Kozmosz sétány lakói sem, hogy közel negyven évvel, a lakótelep felépülése után (a lakók többségének ifjúsága alkonyán) jut egy vezetőnek eszébe, oda gyerek- és ifjúsági centrumot létrehozni.

A polgármester, ha értené feladatát, akkor éppen ezekben a kisebb közösségek által érintett kérdésekben szervezne közmeghallgatást. Megtudhatná, hogy mit szeretne, és mit nem szeretne az ott élők közössége. De az illiberálisok az ilyen megbeszéléseket, aktív párbeszédeket, az érvek és ellenérvek felsorakoztatását, és kompromisszumon alapuló konszenzus kialakítását nem ismerik. Ők csak a diktátumokat ismerik! 

Csepel polgármesterén látszik, hogy egyre nagyobb mértékben eluralkodik rajta az önteltség mániája, és ugyanabban a mértékben érzi felkentnek magát arra, hogy meghatározza, hogy kinek mi jó! Ő nem szolgálni szeretné a lakosságot, hanem függővé akarja tenni az alattvalókat! Azt akarja, hogy ugyanúgy kiirtsa az önállóságot a csepeli emberekből, ahogy kiirtotta a fideszes képviselőtársaiból. Ő nem a lakosságnak épít, hanem Németh Szilárdnak, aki elvárja tőle, hogy háttere legyen annak a népellenes diktatórikus politikának, ami őt a hatalom csúcsára emelte. De mennél magasabbra emelte őket a hatalmi gőg, annál fájdalmasabb lesz a földet érés!

Horváth Gyula

Forrás: a szerző Facebook oldala

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr9014761390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása