Térült-fordult Lázár János, és ahogy a nép közé járt, mint egy narodnyik Mátyás király, egyszer elvetődött a makói piacra. Szép piac volt, bár Felcsúttól elég messze esett.
Ténfergődött Lázár János fel s alá; látott újhagyma csomóját négyszázért, újkrumplit ezerháromért, a cékla elég olcsó volt, de azt utálta.
Töprenkedett Lázár János, már meg miféle vásárfiát vegyen ebben a drágán stafírozott makói piacgazdagságban ő, a nép szerényen kastélyozott alászolgája?
És akkor meglátta a seprűket! Szép, kézmíves cirokseprűk voltak, esztergált nyéllel, színes műanyagfonat tartotta össze rajtuk kötegben a cirkot ("vagy cirokot?" - habozott Lázár János, de aztán úgy döntött, hogy tökmindegy).
- Adjisten, seprűárus! - köszönt Lázár János, mert
volt neki gyerekszobája (igazából 24 gyerekszobája is volt, a gyerekének meg egyenesen 53, de nem mindegyikhez járt balkon).
- Jó napot kívánok - köszönt vissza a seprűárus ember, mert ő nem volt olyan dagályos népmesei figura, mint Lázár János, csak egy ember, aki seprűket árult.
- Magyar seprű-e, amit kend árul? - gyanakvott kissé Lázár János, mert erőst felbuzgult benne a nemzeti identitás.
- Magyar hát - bólogatott lelkesen a seprűárus ember, és az ujjával suttyomban levakarta a seprűnyélről a címkét: "Seprüzö Eszköz. Közepes nagy. Orrodba dugd te bele ne soha, meglepődés veszélye! Származási hely: Kína").
- És hogyér' adja kend?
- Magának huszonötezer darabja, mert jó vevőnek látszik! - mondta a seprűárus ember (aki felismerte Lázár Jánost, mert már egy órával korábban jött két TEK-es, átnézték a zsebeit, elkobozták a bugylibicskáját, megfésülték, lefújták fertőtlenítővel, és azt mondták neki: "Ha jön a főminiszter úr, aztán mosolyogj, mint ifjú pár a fészekrakó-plakáton!"), és az ujjával suttyomban levakarta az árcédulát is, amin az állt: "1200".
- Legyen harminc! - mondta Lázár János, aki tudta: ami sokba kerül, az sokat is ér. Jó seprűt akart.
- Harmincöt! - vágta rá a seprűárus ember, aki gyorsan megértette, hogy hülyével van dolga, még ha az tolvaj is.
- Harminchét, egy fillérrel sem kevesebb!!! - kiáltott Lázár János diadalmasan. - De számlát adjon ám!
- Keményen alkuszik, de legyen! - törődött bele a seprűárus ember, és nekiállt megírni a számlát, Lázár János pedig örült, hogy milyen jó üzletet csinált.
- Aztán jó seprű ez? - kérdezte Lázár János. - Jó legyen ám, mert anyukámnak lesz!
- Akinek a disznóhizlaldája van? - kérdezte a seprűárus ember. - Oda elkel egy jó seprű.
- Dehogy! - szomorult el Lázár János. - Az a Kósa anyukája. Az enyémnek nincs disznóhizlaldája. Veszek neki azt is. Árul olyat?
- Nem, én seprűárus vagyok - mondta a seprűárus ember. - Disznóhizlaldát nem árulok.
- Na, akkor isten áldja! - biccentett Lázár János, fogta a seprűt, aztán elindult.
- Hé, és a fizetéssel mi lesz? - kiabált utána a seprűárus ember.
- A fizetéssel? Reálértékben csökkenni fog, barátom, de ezt ne árulja el senkinek, mert még államtitok! - szólt vissza Lázár János. - Majd a KSH a hasára üt, és rizsázik valamit. De cserébe megnöveljük az adókat.
KONOK PÉTER
Forrás: Facebook
