Itt a tavasz, itt az Eurovíziós Dalverseny. Az a helyzet, hogy fogalmam sincs miért várom, hiszen maga a rendezvény egy nagy töménységű ízléstelenség.

Sokszor szó szerint fizikai fájdalmat okoz, amikor az egyes országokból érkező versenyzők „előadják művészetüket”, mert azért zenélésnek az esetek egy jelentős részében nem nevezném. A látványról meg inkább ne is beszéljünk, mert az jellemzően elképesztően gagyi. Valószínűleg azért nézi csak az ember, mert szurkolhat egy magyar versenyzőnek.

Olyan ez, mint az Olimpia, ahol olyan számokat is nézünk a magyar versenyzők miatt, amit egyébként sosem. Én például teljes áhítattal tudom nézni még a súlyemelést is, pedig

jóformán még a szabályokat sem ismerem. (Persze ehhez kell egy Dobor Dezső stílusú kommentátor is).

Voltaképpen jó érzés valahol azért szorítani, hogy más országban a mi énekesünkre, együttesünkre szavaznak. Másrészt az se mellékes szempont, hogy újra és újra átélhetjük a magyarok elnyomottságának érzését, vagy legalábbis bőszen hangoztathatjuk akkor, amikor nem kapunk pontot egy adott országból. Ebből tökéletesen le lehet vezetni, hogy miért szereztünk a végén kevés pontot.

Na de mindegy is, a lényeg, hogy idén is Pápai Joci képviseli az országot.

Maga a dal semmi különös, amolyan Pápai Jocis. Persze, erre azt szoktam mondani, hogy ha a rádiót hallgatva néhány másodperc után meg tudjuk mondani az előadó nevét, akkor az már jelent valamit. Egyszerűen van egy beazonosítható stílusa, bár nem állítom, hogy elmennék egy koncertjére. Ettől függetlenül szorítani fogok neki, szóval: Hajrá Joci, Hajrá Magyarország! 

2019. május 14-18., Tel-Aviv (közvetíti az M1)

Forrás: , dr. Szabó Szabolcs a Facebook oldala