A Magyar Szocialista Párt egyrészt természetesen egyike a demokratikus ellenzéki pártoknak. Másrészt nevében, genezisében, ideológiai gyökeiben és nemzetközi kötődéseiben különbözik is tőlük. A „szocialista” név még elkoptatott változatában is egy olyan értékrendet fejez ki, amelynek lényege a kapitalista társadalom meghaladása. Az MSZP nemcsak rendszerváltó párt, de történelmileg folytatója is annak a szervezetnek, amely a hetvenes-nyolcvanas években a szocializmuson belül kereste a reformok lehetséges útját. (Kína amúgy negyven éve részben éppen ezekre az egykori magyar kísérletekre építi a vegyes gazdaság ott páratlanul sikeres modelljét.)
Bár az MSZP gyakorlati okokból nemigen foglalkozik ideológiai kérdésekkel, még büszkén vállalt idoljai (Kéthly Anna, József Attila, Nagy Imre) is marxisták voltak. A párt ráadásul tagja a Szocialista Internacionálénak, amelynek deklarált célja a demokratikus szocializmus megteremtése.
Az MSZP gyalázatosan rossz szereplése a legutóbbi EP-választásokon ismét felveti azt a harminc éve ismételgetett kérdést, hogy
a rendszerváltozás után van-e helye a magyar közéletben egy szocialista pártnak. Nemzetközi viszonylatban ez buta kérdés, hiszen gyakorlatilag minden európai ország parlamentjében vannak szocialista-szociáldemokrata pártok, sokukban még kommunisták is. De Magyarország bizonyos értelemben már most is „fekete lyuk” az európai demokráciák térképén, és kevés reményünk van arra, hogy ez a közeljövőben megváltozzon.
A magyar közéletben egyre határozottabban két centrum alakul ki, a nacionalista jobboldal és a liberális kapitalizmus tábora. Mindkettő hangoztat ilyen-olyan szociális jelszavakat, az utóbbinak vannak halványzöld árnyalatai is, de lényegében mégis a nacionalizmus és a liberalizmus ütköztetésére épülnek. Ez Magyarországon legalább százötven éves hagyomány, a parlamentáris korszakokban csak a szociáldemokrácia „lógott ki” ebből a kétosztatú, és mindig nacionalista jobboldali többséget eredményező rendszerből. Korábban a liberálisok maguk is tudták, hogy a szocialisták nélkül esélytelenek a magyar jobboldallal szemben.
Sokan vannak az MSZP-n belül és kívül, akik a párt névváltoztatásától, új néven való megalapításától, a Demokratikus Koalícióba való beolvadásától és hasonló harakiriktől várnák a megoldást a párt szavazatvesztésére. Minden ilyen megoldás azt jelentené, hogy a magyar közéletből eltűnik a szocialista alternatíva, és a mezőny még egyértelműbben a nacionalista jobboldal és a liberális kapitalizmus párosára szűkül. Mivel a kapitalizmus vesztesei többségükben sohasem szavaznának a liberális pártokra, a régóta remélt ellenzéki többség ettől még nem jön össze. A szocialista erő eltűnésével viszont a jobboldal újabb lehetőséget kapna a szociális demagógia és a nacionalizmus összekapcsolására, aminek szintén évszázados hagyományai vannak hazánkban.
Az MSZP előtt azonban még mindig nyitva áll egy másik, az önmaga nevét és genezisét vállaló út is. Az önkormányzati választásokig össze kell fognia minden anti-orbánista erővel a Fidesz teljhatalmának legalább részleges megingatásáért. Ezt követően azonban az összefogási mantra ismételgetése helyett önmagát kell újra definiálnia. Egy szocialista párt távlatos célja csakis a demokratikus szocializmus lehet, amelyhez egy kapitalista világgazdasági környezetben a vegyes gazdaságon keresztül lehet eljutni. Napjaink legsikeresebb gazdaságai mind erre a modellre épülnek.
A rendszerváltozással egy-két millió ember kikerült a munka világából. Gyermekeik és unokáik még jobban belesüllyedtek a mélyszegénységbe és a roncstársadalmi létbe. A várható gazdasági és az alig elkerülhető környezeti válság újabb milliókat taszít ki abból a körből, amelyben értéke és értelme van a liberális demokráciának. A szociális válságot, a társadalmi kirekesztést, a környezeti katasztrófák hatásait csak olyan rendszer kezelheti tartósan, amelyben a közösségi érték az elsődleges, és a magántőke profitja csak másodlagos érték.
A „baloldaliság”, a „baloldali fordulat” és hasonló elcsépelt jelszavak helyett az MSZP csak az önfelszámolás, vagy a demokratikus szocializmus jövőképe közül választhat. Mivel a szocialista múlt és az egyenlőségi elv iránti rokonszenv sokkal erősebb a magyar társadalomban, mint az MSZP jelenlegi támogatottsága, aligha kétséges, hogy az utóbbi messze értelmesebb megoldásnak látszik. Veszteni való lényegében nincs, hiszen egy bukott párt kádereire sosincs nagy kereslet. A szocialista önazonosság vállalása, a másoknak való kényszeres megfelelés feladása egyénileg és kollektíve is felszabadító lehet az MSZP és rokonszenvezői számára.
Forrás: Hegyi Gyula (Népszava)
