Elhunyt Horváth Ádám Kossuth díjas rendező, aki két évig még a Magyar Televízió elnöke is volt. A Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas rendezőt 89 éves korában, két héttel a születésnapja után, érte a halál.
Horváth Ádám egyike volt a hazai televíziózás megteremtőinek és legnagyobb alakjainak. Nem azért, mert elsők között kapta meg – többekkel együtt – a Magyar Televízió örökös tagja címet. Nem is azért, mert sokféle művészeti díjjal honorálták valóban remek tevékenységét. Még csak nem is azért, mert a Horn-kormány idején felkérték, álljon az intézmény élére és maradt is, amíg az akkori új médiatörvény miatt úgy érezte, hogy már nem vállalhatja tovább. Amiből látszik, hogy gondolkodó és ember volt. Hanem elsősorban és főleg azért, mert olyan alkotóvá vált, aki – társaival együtt, de mindig nagyon kreatívan – lerakta előbb a hazai műsorkészítés alapjait, majd rengeteget tett a korszerűsítéséért is.
Pedig nem így indult az élete. Agrárbiológusnak tanult, aztán a
Honvéd Együttesben énekelt. Onnan éppen kirúgták – 1957 elején -, amikor véletlenül találkozott Kerekes János karmesterrel. Ő hívta az akkor éppen alakulgató tévéhez. – De hát én még készüléket sem láttam – mondta neki. – Én sem – válaszolta Kerekes -, de én vagyok a zenei vezető. Ezzel kezdődött és milyen szerencse, hogy így alakult. Jellemző, hogy előbb lett rendező, mint hogy bekerült volna a főiskolára. És rengeteget dolgozott. Zenei műsorokat, portréfilmeket, tévéjátékokat, egyenes közvetítéseket rendezett. A zene szeretetében egymásra találtak Vitray Tamással, s remekül tudtak együttműködni. Nem véletlenül ők ketten a Magyar Televízió nagy korszakának fényes csillagai.
Felsorolhatatlan, hogy mi mindent csinált. Megteremtette az első hazai szappanoperát, a Szomszédokat, amit nemcsak rendezett, hanem írta is és lényegében kitalálta a magyar képernyőre alkalmazott műfajt. De nemcsak a művészeti területet uralta. A rendszerváltás idején Horváth Ádám irányította a külső közvetítéseket: Nagy Imre újratemetését éppúgy ő rendezte a tévében, mint a köztársaság kikiáltását. S mindenről volt egy sztorija. Elmesélte például, hogy az újratemetést minden próba nélkül kellett képernyőre „varázsolni”. Mielőtt kimentek a helyszínre, a két szerkesztővel és a riporterrel letettek egy-egy üveg whiskyt a tévé székházában, hogy ha ezt ép bőrrel megússzák, akkor legyen mivel koccintani. Még aznap este elfogyott az ital – tette hozzá.
Horváth Ádám családi háttere sem akármilyen. Nagyapja Molnár Ferenc, édesanyja az irodalom „nagyasszonyának” nevezett Sárközi Márta, édesapja Horváth Zoltán, a Népszava egykori főszerkesztője, keresztapja Benedek Marcell, s a felsorolás itt sem teljes. Ha van túlvilág, s ott most ismét találkozhatnak, beszámolhat majd róla, hogy méltó folytatója volt a családi hagyományoknak.
Halálával temetjük az egykori Magyar Televíziót is. Mostantól nem találkozhatunk vele, de alkotásait megőrzik az archívumok. Érdemes is nézni őket, miközben emlékezhetünk az okos, elgondolkodó, folyton sztorizgató egykori kollégára, akit nagy szerencsénkre ismerhettünk. Aki remek ember volt, s maradandót alkotott „szakmájában” is. S aki most már örökre velünk marad.
Sebes György (Népszava
