A Csepelen is hírhedtté vált Takaró Mihály úgy ugrott most elő Orbán varázsdobozából, mint annak idején Grespik László. A magyarságkultuszba belegyönyördött derék főispán húsz éve kifejezetten azt a cél szolgálta, hogy a budapestiek megtanulják: így jár az, aki rosszul voksol, és az ellenzéknek szavaz bizalmat a fővárosban, miközben a Fidesz kormányoz. Takaró most már az egész országnak figyelmeztetés. Ha sokat ugráltok, lesz ez még rosszabb is, Csurka István reinkarnációja már itt cserkel a kertek alatt.
És tényleg. Az ember ráadásul szinte visszasírja a Zsírtáltost, mert ő még hiába szentelt vérkomoly tanulmányt a magyarságteljesítménynek, senkinek sem jutott eszébe megbízni, hogy pántlikázza fel cifraszűrrel a Nemzeti Alaptantervet. Takaró Mihály azonban egyes értesülések szerint most éppen ezen dolgozik, és
innen, e megbízás piedesztáljáról hirdeti eszméit a magyarság mibenlétét illetően, az irodalomtól a magánéletig.
És akkor most hagyjuk is, hogy mit mond Takaró Mihály Esterházy Péterről, mert ez a vulgárpszichológia olyan mélységeibe sorolandó, mint Bayer Zsolt sűrűsödő nyilatkozatai a homoszexualitás tárgyában. Az azonban mégiscsak elgondolkodtató, hogy az ország magyarságügyi referense feljogosítva érzi magát, hogy életvezetési tanácsokat adjon a szülőknek. Miként a minap is Komáromban, ahol felszólította hallgatóságát: "mindenki tegye fel a kérdést magának, ő mit tett a magyarság megmaradásáért, hány gyereket szült, kivándoroltak-e a gyerekei, mert ha igen, akkor valamit elrontott a kedves szülő".
Mert hát mi köze hozzá, ugye. De kivételesen kezeljük értékén a kérdést, és feleljünk rá őszintén.
Nem a kedves szülő rontott el bármit is, Takaró úr, hanem önök. Ebből az elbutított, kirekesztővé trenírozott, korlátoltságában hóttciki országból - így érzik sokan - csak menekülni érdemes. Futni, ki merre lát. Amíg még lehet.
N. Kósa Judit (Népszava)
