Már nem is tragikomikus, hanem egyszerűen szánalmas, ami történik. Az még egyfelől lehet történelmileg sajnálatos adottság, másfelől üdvözlendő történelmi szerencse, hogy az ország élén olyan vezető áll, aki  Európát megreformáló államférfinak és a politikaelméletet megújító filozófusnak gondolja magát, miközben nem felejti el naponta fényképekkel igazolni, hogy a nép egyszerű gyermeke.

Az viszont már tényleg szánalmas, hogy amint a Vezér elböffenti legújabb – s mindig van legújabb, mert ideológiák gyártásában az élen jár – felfedezését, az értelmiségi mameluksereg, mint a tehéncsordát a verebek, rebbenve követi, ellepve a lepényeket.

A kormányfő friss lepénye a

keresztény szabadság fogalmi blődsége, amit a naiv ellenzéki értelmiség néhánya is megpróbál értelmezni, pedig egyszerűen csak ki kellene mondania: úgy hülyeség, ahogy van. Az értelmezési szándékba azonban szorult még valami abból a naiv hitből, hogy újra és újra szeretnék legalább megérteni a másikat. Ez is siralmasan hiábavaló próbálkozás, a rebbenő siserahad azonban csak kántál. Az „új fogalmi kapcsolatot” felkapva – feledve az eddigieket – már modellként „elemzik” és „teljesítik ki” a keresztény szabadságot, kiemelve a Vezér megtermékenyítő gondolatát, hozzátéve: „a konzervatív szemléletmód az egyetlen, amely nem erőszakos ideákból indul ki”. Az lehet, bár ami a kereszténység történetét illeti, volna azért mit mondani az erőszakosságról is.

A lényeg azonban nem is ez. Ismét megkérdezzük tehát: keresztény szabadságban akarunk-e élni, ami – mondjon bárki bármit – egy kizáró és bezárkózó, keresztény fundamentalista Európát jelent, vagy egy olyan földrészen inkább, amely szabadságot nyújt mindenkinek, és amely kritikus szemmel tudja, távlatosan is képes szemlélni önmagát.

Friss Róbert (Népszava)