CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Orbán adta, Orbán elvette!

2019. augusztus 15. 02:34 - csú

box-2-777_2.pngMindenki megkapja a magáét, de azt, hogy a Fidesz-hatalom színfalai mögött milyen ütésváltások vannak, egyelőre csak kevesen tudják, látják

A sámándobok elhallgattak Erdélyben, megkaptuk az újabb iránymutatást, tehát foglalkozzunk inkább a NER nagyon is számszerűsíthető, gyakorlati részével.

Két érdekes hír is érkezett a napokban. Nagyjából kezd világossá válni, hogy egy piaci erejét tekintve – még - nem túl jelentős informatikai vállalat, aminek tulajdonosi köre a szokásos, rendszer közeli csapat, hogy tudja megvenni egy gigantikus német multi egyik üzletágát. Hát úgy, hogy

nem túl sok saját casht kell belerakni. Olvasom, hogy egyrészt segítő kezet nyújt az MNB azzal, hogy kötvényeket vesz tőlük – magyarul hitelezi őket -, bűvészkednek részvényekkel is, és majd talán beletolnak szintén baráti bankok hagyományos kölcsönöket. Nyilván azért sem aggodnak, hogy lesz-e elég megrendelés, amiből mindezt ki lehet termelni.

És most nézzük mi történik akkor, ha a rendszer odacsap. Szintén a napokban derült ki, hogy az egykor főleg állami megrendeléseket kielégítő, tízmilliárdos forgalmat bonyolító és 4,5 milliárdos nyereséget realizáló kommunikációs cég új gazdára talált. Korábbi tulajdonosa ráadásul áfacsalási ügybe keveredett, a bíróságon tett szíves közlése szerint azért, mert olyan jól szaladt a biznisz, olyan sok zsebbe fizetett alkalmazottja volt, hogy kellett a lóvé a kasszába. A cégek mostanra lenullázódtak, az adásvétel is csak valami formális aktus lehetett, nagyjából olyan, mint a szintén kipukkadt Simicska-birodalom átadása, csak kicsiben. Tenyérbemászóan nagypofájú tulajdonosa éveken át játszotta a nagymenő vállalkozót, a piac királyát. Piac nélkül. Hogy mit követett el, amiért kegyvesztett lett, csak találgatni lehet. Soha nem tudjuk meg, hogy az osztalékként kivett pénzek esetleg hova vándoroltak.

A magántulajdonnak mifelénk sajátos, - illiberális, unortodox? - tartalma van. Az egy olyan jószág, amit, ha kell egy nap alatt, önként és ingyen beletolnak egy központi cégbe. Érjen bármennyit is. Meg olyan, amit szintén egy nap alatt el lehet venni attól, aki már nincs a klánban. Aztán örüljön, ha a maradékot megtartva kecskét tenyészthet a Bakonyban. Végre piaci alapon.

Kárpáti Iván (Klubrádió)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr7514987918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása