A jó Isten pénzét, vagyis mindent, amit az ő munkájuk alapozott meg, ma pedig a gyerekeik és unokáik adójából beszed, elkölti a mi kormányunk másra, miközben az idősek ellátásait a lehető legalacsonyabban tartja. Most pedig – ahogy minden választás előtt – csalárd módon  udvarol egy kicsit a nyugdíjasoknak: rezsikuponokat osztogat...

A japánok 26 százaléka 65 év feletti, Európában pedig az olasz lakosság több mint 22 százaléka lépte túl az időskor határát. Nálunk még valamivel kisebb ez az arány, csakúgy, mint a cseheknél vagy szlovénoknál, de az irány ez: öregszünk, ahogy az egész kontinens. 2005 óta minden évben kevesebb a 14 év alatti gyerek az országban, mint amennyi a 65 fölötti felnőtt; idén januárban száz gyerekkorúra már 133 idős jutott, s az öregedés ütemét mutatja, hogy egy évvel korábban ez a szám

még csak 130 volt.

Ezek az adatok ismertek, megkapja őket minden döntéshozó, a pórnép is összeszedegetheti a KSH táblázataiból, ha van hozzá türelme. Ahogy mindenki tud arról is, milyen kevés a bentlakásos idősotthon, gondozóház, a házi segítségnyújtási lehetőség; hogy a medián nyugdíj alig lépi túl a százezer forintot, a kizárólag az inflációval számoló éves nyugdíjemelés miatt pedig havi 7500 forintot vesz ki a kormány valamennyi nyugdíjas zsebéből; vagy hogy az előző fűtési szezonban 176-an fagytak meg, többnyire saját fűtetlen lakásukban élő idősek.

Azért hoztam elő mégis ezeket az ismert számokat, mert így lesz szép kerek a 9 ezer forintos rezsiutalvány esete a mi nyugdíjasainkkal. Ugye Mikszáth remekművében is azt kérdezi az apja Tóth Maritól, hozzá akarna-e menni a jóképű, de a jó Isten pénzét is elszóró Noszty Ferihez, ha kiderülne, az csak azért udvarol neki, hogy megszerezze a vagyonát – s a lány elhaló hangon mondja ki, hogy nem. A jó Isten pénzét, vagyis mindent, amit az ő munkájuk alapozott meg, ma pedig a gyerekeik és unokáik adójából beszed, elkölti a mi kormányunk másra, miközben az idősek ellátásait a lehető legalacsonyabban tartja. Most pedig – ahogy minden választás előtt – csalárd módon mégis udvarol egy kicsit a nyugdíjasoknak: rezsikuponokat osztogat, hogy a lehető legtöbbet elcsábítsa közülük.

Pont annyira kilóg a lóláb, mint a regényben, s a sajtó percek alatt ontani is kezdte magából a hevesebb vérmérsékletű idősek önérzetes véleményét: őket nem vehetik meg. Aztán majd a választási eredmény megmutatja, hogy hányan mondanak ténylegesen is nemet erre a házasságra.

Ám ha már a becsületnél, meg Mikszáthnál járunk, azért sem lenne nagy baj, ha a dzsentri allűrökkel jócskán felszerelkezett urizáló országos és helyi fidesznyikek kicsit elmélyednének a jó palóc életművében, mert annak szerves része az is, hogy amikor az író azt látta, nem tudja eltartani a családját, inkább elvált a szeretett asszonytól, hogy esélyt adjon neki egy jobb életre. Nem az ő hátán felkapaszkodva, nem az ő pénzét felélve ért el a sikerekhez, míg a mostani vezetők bizony a rosszul fizetett dolgozók és a kisnyugdíjasok hátán taposnak a milliókért, milliárdokért. Azokat a Mikszáth-féle csodabogarakat pedig, akik újra elveszik az asszonyt, ha meggazdagodtak, ezek a Fidesz-fiúk nem ismerik.

Úgy gondolkodnak, mint Noszty Feri: van még sok eladó lány, van még sok elcsábítható réteg ebben a társadalomban, a szavazás után hagyjuk a csudába a nyugdíjasokat. Akkor is, ha egyre többen vannak.

GULYÁS ERIKA (Népszava)