CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Amikor a NAT-bácsi dicsekszik azzal, hogy a gyerek nem számít

2020. március 04. 04:24 - csú

takaro_mihaly_jozsef_attila-dijas_kituntetese-2019-03-15_alkalmabol_1.PNGAlattvaló képzés cinkosok közt. Takaró Mihály szerint az „iskola nem a gyermekek igényeit kielégítő intézmény”, az a feladata, hogy átörökítse a nemzeti kultúrát. A kitüntetést Kásler Miklós miniszter adta át Takaró úrnak, mert megérdemli (mind a kettő)

Poroszos rendszerű iskolába jártam, ráadásul igazi stréber voltam, akinek akkoriban fel sem tűnt, hogy mégis mi a fenének bebiflázni a folyók mellékfolyóit, a csaták dátumát és a bauxittermelés központjait, amit mind gondosan és hamar töröl az agyunk, mint alkalmazhatatlan ballasztot. Érettségin például fel kellett ismernem a löszt – itt üzenem, ennek azóta sem vettem hasznát. Persze a jófej földrajztanárunk minden nem geológusnak készülő diáknak segített, volt egyfajta cinkos egymásra kacsintás, ő is, mi is tudtuk, hogy ennek semmi értelme, de hoztuk a kötelezőt.

Ebben felnőve emlékszem, mekkora rácsodálkozás volt Vekerdy Tamás több írása vagy interjúja, az egyikben szó szerint azt mondta: a németeknél már rég nincs úgynevezett porosz iskola, ez már csak nálunk van és más kelet-európai országokban. Hogy ezt miről lehet felismerni? Hogy alattvalókat képez, nem pedig állampolgárokat nevel – mondta.

Vajon mit szólna a tavaly égi iskolába távozó Vekerdy, ha ma reggel beleolvas az Orbán-kormány szócsöveként funkcionáló Magyar Nemzetbe? Ha látja, hogy miután már boldog-boldogtalan, még a saját NERológiájukon belüliek is tiltakoztak a NAT ellen, annak egyik összetákolója – mert szellemi atyjának mégse nevezhetem ennyi „szellem”-mel - mit mert kinyilatkoztatni? Aki esetleg nem találkozott vele: Takaró Mihály szélsőjobboldali irodalomtörténészt megkérdezték, hogy a nyilasszimpatizáns és más vitatott alkotókkal megspékelt tanterv olvasnivalói meghozzák-e majd a gyerekek kedvét az olvasáshoz. Mire kijelentette: az „iskola nem a gyermekek igényeit kielégítő intézmény”, az a feladata, hogy átörökítse a nemzeti kultúrát.

Mégis kit akarnak képezni, sok kis Bayer Zsoltit és Kövér Lacikát?

Mindenesetre kössz, már az új NAT-ból is világosan látszott, mi számít, de ma ezzel deklarálták, hogy ippeg csak a gyerekek vannak le.... – nem mondom, hogy ne kelljen kifütyülni. Ez 2020-ban naftalinszag. Dohos, nehézkes, erőltetett nemzetieskedés. Vagy ahogy Vekerdy fogalmazott: készülnek a gondolkodásról leszoktatott alattvalók.

GERGELY ZSÓFIA (Klubrádió)

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr1315502708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása