CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Hosszú bosszú áldozatokkal? Mire képes együtt Orbán és a vírus?

2020. április 06. 04:24 - csú

orban_viktor_es_a_virus_koronavitus.pngA főváros 14 ellenzéki kerületének vezetői már szombaton közös nyilatkozatban tiltakoztak az adóelvonás ellen és arra figyelmeztették a kormányt, hogy a döntés vesztese a lakosság lesz, hiszen nem marad pénzük a szociális támogatásokra, a védekezésre, a hajléktalanok ellátására

Sorra hozza az önkormányzatok bevételeit csökkentő, a polgármesterek döntési jogköreit csorbító intézkedéseit a kormány, miközben nemcsak az idősek szociális ellátásának megszervezésében, hanem a védekezésben is fontos feladatokat rótt, vagy hagyott a településekre. Szombaton jelentette be a kancelláriaminiszter, hogy a létrehozandó járványvédelmi és gazdaságvédelmi alapba az önkormányzatoknak be kell fizetni a náluk befolyó gépjárműadónak azt a 40 százalékos részét is, ami eddig a legtöbb településen a helyi gazdálkodás szinte egyetlen mozgásterét biztosította, majd vasárnap jött az orbáni bejelentés az ingyenes közterületi parkolás elrendeléséről az egész országban. Előbbi összesen 34 milliárd forintos bevételkiesést jelent a településeknek, utóbbit még összeadni is lehetetlen, de a tiltakozó polgármesteri megszólalásokból az derül ki, nemcsak a főváros belvárosi kerületei esnek el jelentős bevételtől, ha bárki ingyen használhatja a parkolóikat, hanem a vidéki nagyvárosok és üdülőhelyek is. 

Az önkormányzatok ellehetetlenítésére a múlt héten történt egy harmadik próbálkozás is, de a kedd éjszaka egy salátatörvénybe bújtatva parlament elé vitt ötletet, hogy a polgármesterek döntéseit ötnapos határidővel a megyei védelmi bizottságok előzetesen engedélyezzék, szerda délután kénytelen volt kivenni a csomagból a kabinet, pártállástól függetlenül olyan elemi erővel tiltakozott ellene minden polgármester.

A gépjárműadó 40 százalékának elvonása egyelőre

csak egy bejelentés, nem kizárt, hogy ezt is csak tesztelik – vélekedett lapunk kérdésére Tóth János, a Jegyzők Országos Szövetségének (JOSZ) elnöke, ám szerinte itt már legfeljebb a mértékről lehet vitázni. Egy olyan település esetében, mint Újlengyel, amelyik a helyi iparűzési adó elengedésével csábította magához cégek tucatjait, épp ezeknek a vállalkozásoknak a járműveik után befizetett adója jelentette az egyetlen komoly bevételt, ott tehát mostantól a hideg vizet is nehezen fizeti ki az önkormányzat – mutatott rá a döntés súlyára a szakember. Esztergomban azonban a több mint négymilliárdos éves iparűzési adóbevétel mellett kicsinek számít a gépjárműadó, mert a cégeknek nincs nagy járműflottája, vagyis van, hol nagyon rosszul járnak a lépéssel, van, ahol kevésbé – folytatta.

Mivel a gépjárműadó helyben maradó 40 százaléka mellett a vállalkozásokra kivetett iparűzési adó, a szintén főként erre a körre érvényes ingatlan és telekadó, az idegenforgalmi adó, továbbá a saját ingatlanok vagy terület bérbeadása és a parkolás hozhat bevételt az önkormányzatoknak, könnyű belátni, hogy ha ezek közül két nagy tétel kiesik, az gyakorlatilag minden települést a működésképtelenség szélére sodorhat. A hétvégén a kormánypárti városvezetők csendben maradtak, amit az ellenzék úgy értékelt, hogy nekik juthat a Gulyás Gergely által megígért kompenzációból. Ugyanakkor többen arra is figyelmeztettek, lehet, hogy még nincs vége az önkormányzati megszorításoknak, hiszen a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is összeállított egy javaslatcsomagot a válság kezelésére, amiben felvetette a helyi iparűzési adó elengedésének ötletét. A hét elején az is kiderül, mit lép az ötletre a kormány.

Bosszú

A főváros 14 ellenzéki kerületének vezetői szombaton közös nyilatkozatban tiltakoztak az adóelvonás ellen és arra figyelmeztették a kormányt, hogy a döntés vesztese a lakosság lesz, hiszen nem marad pénzük a szociális támogatásokra, a védekezésre, a hajléktalanok ellátására. Az önkormányzatokat súlyosan érintő elvonások ellen tiltakoztak az ellenzéki pártok is. Gyurcsány Ferenc egyenesen úgy fogalmazott közösségi oldalán, hogy Orbán „egy kicsinyes gazember”, aki most bosszút áll azokon a településeken, ahol az ellenzék nyert.    

Maradj otthon!

Az ingyenes parkolás elrendelését az ország egész területére a miniszterelnök azzal indokolta, hogy a tömegközlekedési eszközökön nem lehet betartani az utasok közti biztonságos távolságot. A rendelet már meg is jelent a Magyar Közlönyben. Karácsony Gergely főpolgármester a tervet határozottan ellenezte, mondván, hogy az autóba ülők miatt a zsúfoltabb városrészek lakóinak nem marad elegendő parkolóhelyük. A budapesti belső kerületek vezetői közül nemcsak ellenzékiek tiltakoztak a döntés ellen, Szentgyörgyvölgyi Péter az V. kerület és Pokorni Zoltán, a Hegyvidék vezetője is ellenezte azt. A momentumos Soproni Tamás szerint a VI. kerület napi 3 milliós bevételtől esik el az ingyenes parkolás miatt, de még egy olyan kistelepülés költségvetésében is komoly lyuk keletkezik, mint Dömös. Tóth János, a Jegyzők Országos Szövetségének elnöke szerint a kirándulóhelynek évi tízmilliós bevételt hoznak az autóval érkező turisták, de ha a járvány végéig elmarad a díjfizetés, és elviszik a gépjárműadót is, szinte semmilyen szabad pénzük nem marad. Ráadásul a lépés mindenkit arra ösztönöz, üljenek csak autóba, mozduljanak ki, ami ellentmond az otthonmaradásra biztató eddigi felszólításoknak - hangsúlyozta.

GULYÁS ERIKA (Népszava)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr7315593938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása