Nincsen jól, hogy éppen most lopják el egész magyar nemzedékek korábban elérhetetlennek gondolt, majd mégis az ölünkbe pottyant álma utolsó foszlányait. Mindazt, amiről harminc éve azt hittük, a rendszer megváltoztatásával végképp eltöröljük.

Itthon sokan nem is remélhették, nem is remélhettük, hogy egyszer, talán, valamikor mi is a civilizált Nyugathoz tartozunk majd. Hogy világútlevéllel szabadon utazhatunk akárhová, sőt talán munkát is vállalhatunk Németországban vagy Svédországban is, mint más boldog és normális népek polgárai. Hogy nem vihet el csak úgy, hajnalban a rendőr akárkit, mert nem tetszik a véleménye az elvtársaknak.

Hát nem így lett. Most még – papíron – a civilizált és európai országok 27-es közösségébe tartozunk, de az biztos, hogy ha most kérnénk a felvételünket az Európai Unióba, bizony nem tudnánk megugrani a lécet. Nem mennénk át a jogállamisági vizsgán, pótvizsgára küldenék Magyarországot és teljes joggal.

Nincs vagy alig van olyan politikai erő ma Magyarországon, amelynek hosszú távú víziója lenne, hogy

merre és hová tartsunk a többi európai országgal együtt. Mert lássuk be: a kormányfői strómanok és családtagok zsebének kitömése euró milliárdokkal az bizony nem jelentheti a nemzet jövőjét. Ha meg igen, akkor, akkor nem véletlen, hogy majdnem félmillió honfitársunk már nem itthon keresi a boldogulást és a megélhetést. Olyan helyen élnek és dolgoznak, ahol emberhez méltó körülmények között embernek tekintik őket.

Ami még ennél is aggasztóbb, hogy a magyar fiatalok jórésze nem itthon akar megöregedni. Mert riasztják őket a magyar viszonyok, a kilátástalanság és a reménytelenség, az erkölcstelenség és az arcátlanság. És ők nem a török-tatár testvériséghez, a hagymázas hun-kipcsak-besenyő maszlagon nevelt hordához akarnak tartozni.

Mert ők a közös Európának és nem ennek a szétlopott hazának a hívei, rendületlenül.

Forrás: Hardy Mihály (Klubrádió)