A Magyar Posta az állam mostohagyereke – legalábbis így érzik a cég alkalmazottai, hiszen béremelésnél mindig kilógnak a sorból. Abban a furcsa helyzetben vannak, hogy egyrészt állami közszolgáltatók, ami feltételezné, hogy az éves többletpénznek legalább egy részét a költségvetés állja. Ugyanakkor piaci szereplők is, számtalan versenytárssal a jobban fizető szolgáltatások terén, és így az uniós szabályok szerint csak nagyon kevés állami támogatást kaphatnak.

Tavaly már üdülőket adtak el, hogy a többi állami vállalathoz hasonló béremelést kapjanak az alkalmazottak, de idén nincs mit piacra dobni. A cégvezetés állítja: egyszeri hűségpénzeket tudnak csak adni, ami összesen jó, ha másfél százalékos éves keresetnövekedést jelent. Mentek is az utcára  tiltakozni...

De mi van, ha nem a sorból kilógó kivételt nézzük, hanem az állami cégeket, vagy még tágabban, az állami szolgáltatások egészét?

A többiekről, a közösségi közlekedésben, vízügyi cégeknél, energiaszektorban dolgozókról, vagy a tisztviselőiről, tanárairól, orvosairól, szociális gondozóiról tisztességesen gondoskodik a magyar kormány? Már abba is belefáradtak, hogy legyintsenek, olyan sok energiát fektettek bele, hogy legalább egy szinten kezeljék őket a gyári munkásokkal. Nem sikerült elérniük.

Az állami közszolgáltató vállalatoknál a versenyszféra nagy cégeinél alacsonyabbak a bérek, de tisztességes összehasonlítást nem lehet végezni, mert a KSH nem számol az öt főnél kisebb cégnél dolgozók keresetével. A világjárvány megtépázta a teljes gazdaságot, az állami szektort is, üresen jártak a buszok, vonatok, bezártak az iskolák, kiürültek a kórházak és bezárkóztak a szociális otthonok. Miután a fővárosban a BKV-sok idén tavasszal megkaptak plusz 10 százalékot, az állam is kénytelen volt belemenni ekkora béremelésbe a MÁV-nál és az épp most alá besöpört Volánbusznál, a vízügyeseknek ugyanakkor néhol még azért is harcolni kellett, hogy ne csökkentsék a bérüket. Összességében a járvány talán egyetlen pozitívuma, hogy idén várhatóan nem sokkal nő tovább a közszolgáltatók leszakadása – de felzárkózásról szó nincs.

A humánszolgáltatások helyzete ismert, a 126 ezer forintos szociális bérek mellett az ágazat kihagyása a járványjutalomból több mint felháborító. Leginkább azért, mert mindenki látja, van pénz a kasszában. Ahol a válság közepén hetente százmillárdokat tud osztogatni a kormány a – részben az önkormányzatoktól elvett adókból összerakott – Gazdaságvédelmi Alapból egyházi épületek védelmére, Bozsik Stadionra, a nyugat-magyarországi utánpótlás-nevelési centrumra, ott talán jutna 46 milliárd a szociális ágazat elismerésére, vagy ne adj Isten, a vízhálózat felújításának megkezdésére is.

Utóbbi már csak azért is fontos lenne, mert a járvány terjedését a tisztasággal is fékezni lehet, de ha sorra törnek el a százéves vezetékek, a vízügyi dolgozók pedig keresnek olyan munkát, ahol tisztességes bért kapnak, nehéz lesz tiszta vizet adni a lakosságnak. Ideje lenne tiszta vizet önteni a pohárba, és eldönteni, hogy mi a valóban fontos.

GULYÁS ERIKA (Népszava)