Robog a gömböc át az országon. Mindent felzabál. És akkor egy  szerkesztőségben nyolcvan gombostűt böknek belé. A nevüket adták munkájukhoz, és most jönnek egymás után, egyenként, hosszú sorban. Feladják munkájukat, feladják egzisztenciájukat. Feladják a biztosat a bizonytalanért. Azért, mert szabadságra vágynak. Normális viszonyokra, amikor nem apró diktátorok mondják meg, milyen média kell nekik.

A félelelem. Beköltözött mindenhová. Normális az, hogy kórházigazgatók, orvosok tűrik, hogy csak úgy kitoloncoljanak betegeket a kórtermeikből. Normális az, hogy nincs országos tiltakozás azért, hogy gumibotos iskolarendőröket vezényelnek kisgyermekeket oktató intézményekbe? Normális, hogy hallgatnak a szülők, a tanárok?

Normális dolog, hogy import tüntetőkkel zaklatnak szabadon megválasztott polgármestert? Hol vannak az őt megválasztók? Normális dolog, hogy lezárják

a Balaton-partot a fürdőzők előtt, mert a miniszterelnök cimborái, rokonai felvásárolták a tó környékét?

Normális dolog, hogy akadémikusok olyan elnököt választanak maguknak, akit nem akarnak? És normális dolog, hogy meghal egy nagyszerű cigány-ember, egy példakép, és a családja – állítólag saját maga készítette (amit erősen kétlek) – nekrológjában sietve leszögezi, hogy szegény halott “Miniszterelnökünket Európa legnagyobb formátumú politikusának tartotta”.

Erre az országra ráborult a sötétség. És az embernek az az érzése, hogy ebben a sötétben félünk, és vacogunk, mint a kisgyerekek.

Aztán egy távoli szerkesztőségben. Egy Óbuda nevű helyen. Kinyílik egy folyosó ajtó. És egymás után jönnek ki rajta fiatal emberek papírossal a kezükben. Nyolcvanan. A papíron meg a felmondásuk.

Jönnek egymás után, egyenként, hosszú sorban. Feladják munkájukat, feladják egzisztenciájukat. Feladják a biztosat a bizonytalanért. Azért, mert szabadságra vágynak. Normális viszonyokra, amikor nem apró diktátorok mondják meg, milyen média kell nekik.

Robog a gömböc át az országon. Mindent felzabál. És akkor egy távoli szerkesztőségben. Egy Óbuda nevű helyen nyolcvan gombostűt böknek belé.

Forrás: Kereszty András (Újnépszabadság)