A régi szétverése, megszüntetése után Csepelen képtelenek, netán nem is akarnak létrehozni egy korszerű helyi televíziót, vagy internetes felületet az itt élők tájékoztatása érdekében. Még a képviselő-testületi ülések interneten való figyelemmel kísérését sem oldották meg, de megkövetelik, hogy az emberek jogkövetők legyenek megfelelő információk hiányában is. És akkor még az eltérő érvek NYILVÁNOS ütközési lehetőségéről nem is beszéltünk
Csepelen több mint tíz éve nincs olyan ÖNKORMÁNYZATI, tehát közpénzből működtetett fórum, amelyik közéleti ügyekben helyet adna civilszervezeteknek vagy ellenzéki véleményeknek.
Igazán nem kell messzire menni, hogy találjunk olyan kerületi önkormányzatot, amelyik nem fél többoldalúan megvilágítani egy-egy sokakat érdeklő témát. Elég, ha átmegyünk a Kvassay hídon. A Ferencvárosban azonnal találunk ellenpéldát.
A 9tv – Ferencváros Televíziója civil véleménynek adott teret. A Galvani híd levezető út-nyomvonalak kapcsán megalakult Van más út – Összefogás a Határúti Kiserdőért civil szervezet aktivistájával készítettek riportot. A Kiserdővédők nem tartják elfogadhatónak egyik tervezett levezető utat sem. Tiltakozásul petíciót indítottak el, s egyeztetnek(!) a kispesti és ferencvárosi polgármesterrel.
Hogy miért foglalkozunk a témával? Először is a
Galvani hídról levezető út-nyomvonalak a csepeli lakosokat is érinteni fogják. Másodszor pedig figyelemmel kísérhetjük: a ferencvárosi önkormányzat televízióján keresztül hogyan kezeli a két dél-pesti kerület önkormányzata a civil szervezetekkel való együttműködés kérdését.
Azt, amire rendkívül ritkán van példa a fideszes vezetésű XXI. kerületben. Ráadásul Csepelen 10 éve megszüntették a CSEPP TV-t, s azóta képtelenek létrehozni egy korszerű helyi televíziót, vagy internetes felületet a csepeliek tájékoztatása érdekében.
Még a képviselő-testületi ülések interneten való figyelemmel kísérését sem oldották meg. Borbély Lénárdnak és csapatának ennyire fontos a csepeliek sokoldalú, korrekt tájékoztatása. Valamitől félnek. Szerintünk csak a nyilvánosságtól! Nagyon.
V.-a.