Zabálja a milliárdokat a Németh Szilárd-féle monstrum Csepelen, a Hollandi úton. Ez azonban csak egyetlen csepp  a referenciaországban. Referenciapontja vagyunk ugyanis a hülyeségnek, hiszen milyen más jelző illik arra, hogy a magyar állam az elmúlt egy évben, a koronavírus-járvány és válság idején közel 290 milliárdot költött sportra. Miközben ezer helye lenne az eleve leharcolt, covidban térdre rogyott egészségügyben, miközben a vállalkozások megfelelő támogatás híján sorra állnak bele a földbe.

Képzeljék, egy sor új dolgot tanultam ezen a héten. Is – tegyük hozzá, mert kezdem azt gondolni, hogy 2021 magyar rögvalóságát arra találták ki, hogy tökélyre feljesszék a napi alkalmazkodási képességünket, ami ugyebár az evolúciós túlélés záloga. Ahogy ma divatosan mondják, reziliensnek kell lenni, vagy véged. És tényleg olyan, mintha nap mint nap felkeléskor beneveznénk valamelyik bulvártévé extrém vetélkedőműsorába, hogy egy átverős, trükkös, csúszós akadálypályán egyensúlyozva küzdjük magunkat előre – és másnap ugyanez kezdődik előről. Jobb esetben csak megbotlunk, rosszabb esetben irdatlanul pofán ver valami. Amihez ki sem kell menni home office-ból, szófogadóan az otthonunkba bezárkózva is ömlik ránk a ... áldás.

Így jött be a kitárt virtuális ablakon Novák Katalin (szerintük) család-ügyi miniszter Facebook bejegyzése is, persze én tehetek róla, kell itt nekem a NER-nők oldalain szörfölni. Mentségem, hogy

újságíróként muszáj képben lennem azzal is, mégis hogyan kellene Kövér László iránymutatásának megfelelően kiteljesíteni a női princípiumot. Ennek fitogtatásában Novák élen jár, követői napi szinten láthatják, amint két kacsójával szimultán poncsót köt és minimum háromféle sütit süt. Vagy a héten már a húsvétre készülődött fogfehérítő reklámba illő mosollyal, píár-statisztának használt kislányával. Természetesen az egyik bulvárlap hasábjain is megörökítve, ahogy ecset a kézben, rendületlenül festik a tojást, könyékig merülve a giccs nyúlban.

Azóta biztos sikerült narancsra pingálni az összes rántottának valót – nem vicc, szó szerint ezzel hencegett –, mert Novák legfrisebb bejelentése már arról szólt, hogy hazánk REFERENCIAPONT. Ugyanis tíz év alatt eljutottunk oda, hogy Magyarország „nemzetközileg iránymutató” abban, hogyan kell a családbarát szemléletet megerősíteni és a családokat támogatni.

Becsípődött ez a szó, referenciapont vagyunk, ezen a héten is több mindenben:

Referenciapontja a közröhejnek, hiszen a belga tévében az elég világ láthatta, amint az ereszcsatorna aljában elcsípett Szájer Józsefet szélesterpeszben motozzák a brüsszeli rendőrök. Pártpreferenciától függetlenül, rossz nézni a magyar alaptörvény atyját pompomos sapkában és melegítő naciban menekülve a meleg szexpartiról. Még a jogi egyetemen nem éppen így képzeltem a nagy kodifikátorokat, na persze a gránitszilárdságú alkotmányt sem.

Referenciapontja vagyunk a hülyeségnek, hiszen milyen más jelző illik arra, hogy a magyar állam az elmúlt egy évben, a koronavírus-járvány és válság idején közel 290 milliárdot költött sportra. Miközben ezer helye lenne az eleve leharcolt, covidban térdre rogyott egészségügyben, miközben a vállalkozások megfelelő támogatás híján sorra állnak bele a földbe.

Referenciapontja vagyunk a tanult tehetetlenségnek is, hiszen napi szinten csak nézzük, mi folyik ebben a párhuzamos valóságban. Ahol egyrészt az észak-koreai tévét lepipáló módon zengenek a sikerjelentések az ötéves tervről, pardon, a lélegeztetőgépek és szabad kórházi ágyak számáról, Másrészt viszont látjuk a még megmaradt, bátor orvosok első kézből származó beszámolóit arról, hogy már nemcsak a folyosón, de a korábbi konyhába is betegágyakat kellett állítani.

Legyünk referenciapont. Első körben abban, hogy elhisszük: csak rajtunk múlik.

Gergely Zsófia (Klubrádió)