„... jóval nehezebb lesz az elbutított, felhergelt népek megnyugtatása. Akik most teli torokból üvöltve buzilobbiznak, és lelkesen követelik az Európai Unióból való azonnal kilépést, na velük mi lesz? (...) Lassan, gondolom, ideje árnyékkormányt létrehozni, javaslom, legyen egy magyar egyesítés minisztériuma is. Igen türelmes vezetővel. Nincsenek illuzióim, a hergelés a győzelem után fog igazán új erőre kapni – de adjunk egy esélyt azoknak, akik addigra talán kigyűlölködik magukat.”

Többen felhívták már a figyelmet az elmúlt napokban arra, hogy a kis diktátor, amikor azt találta mondani, hogy „küzdöttem a szabadságukért és a jogaikért, tehát védem a homoszexuális fickók jogait” – akkor finoman szólva sem fogalmaz elég pontosan. Más interpretáció szerint már megint hazudik. Hiszen azóta kiderült, hogy Magyarországon – egyébként igen haladó és előremutató módon – 1961-ben megszüntették a homoszexualitás büntethetőségét.

A dátum már csak azért is lényeges, mert történetünk hőse ehhez képest csak 1963 tavaszán látta meg a napvilágot. Így tehát nem védhette őket különösebben, ez nyilvánvaló. Persze a jóindulatú olvasat szerint Orbán valóban védte a homoszexuálisok jogait, ahogy a nem homoszexuálisokét is, amikor egy szabad választásokon alapuló politikai rendszer létrehozásáért lépett föl. Ne felejtsük, ezekben az években ő volt a Liberális Internacionálé alelnöke, virtigli liberális, a szabadságjogok elszánt védelmezője. Olyan, aki

fellép a szabad oktatásért, az állam és az egyház elválasztásáért, a nyílt, tisztességes politikai versenyért, a sajtó függetlenségéért – csupa szép és jó dologért.

Ez igen rég volt, s mi kortársai szomorúan tapasztalhatjuk, ahogy egy fiatal, jogvédő demokratából egy idősödő kellemetlen zsebdiktátor vált, akibe láthatóan sok gátlás nem szorult, ha uszítás vagy/és lopás lehetőségét látja meg valamiben.

Lehetne idézetek sorával mindezt megtámogatni, hogy mit mondott három évtizede, de minek. Ma már kétnaponta, sőt két órán belül is képes ugyanannak az ellenkezőjét is mondani, hívei lelkes ünneplése közepette.

Kétségtelen, akad igazság abban, hogy ezek a menetrendszerűen érkező botrányok azért kellenek, hogy közben zavartalanul lehessen lopni. Hol ezt, hol azt hazavinni a közösből, autópályát, egyetemet, vármegyét jobbágyostul, kastélyt, medvét, körvadászatot, színházat, tévét, rádiót – és amit csak meg lehet fogni és pénzzé lehet tenni.

Ugyan az sem egyszerű, de az autópályát és a kastélyt előbb-utóbb talán vissza lehet szedni. Nyilván lesz nagy óbégatás, és hirtelen eszükbe jut majd a jogállamiság és a jogbiztonság fogalma, meg komcsizás, sorosozás – de ezt hozzá kell számítani és kész.

Ámde jóval nehezebb lesz az elbutított, felhergelt népek megnyugtatása. Akik most teli torokból üvöltve buzilobbiznak, és lelkesen követelik az Európai Unióból való azonnal kilépést, na velük mi lesz? Nyilván akadnak, akik ezt baksisért teszik, értük nem kár. De azokkal, akik mindent elhisznek, ha egy kicsit uszulni lehet, de hát a lelkük mélyén tudjuk, jó emberek és átkísérik a vak nénit az utcán.

Az iskolarendszer demokratizálása sem lesz egyszerű. Az új alkotmány megírása sem, bár azt a macskám is megcsinálja, ha kap két órát és egy iPadet. Az ereszcsatornán is nagyszerűen tud lógni. De ez a módszeresen uszított, elvadított nem kis embercsoport – na, velük mi lesz?

Lassan, gondolom, ideje árnyékkormányt létrehozni, javaslom, legyen egy magyar egyesítés minisztériuma is. Igen türelmes vezetővel. Nincsenek illuzióim, a hergelés a győzelem után fog igazán új erőre kapni – de adjunk egy esélyt azoknak, akik addigra talán kigyűlölködik magukat.

Dési János (Klubrádió)