Nem tudom, elgondolkodtak-e mostanában az agresszióról? Arról az erőszakról beszélek, ami már lassan át- meg átszövi a hétköznapjainkat, amit jószerével észre sem veszünk, amit már-már életünk természetes részének tekintünk.

Az agressziót az állatvilág elválaszthatatlan, lényegi velejárójának definiálják például az etológusok, a fennmaradásért, a táplálék megszerzéséért és a faj fenntartásáért, a nőstények birtoklásáért folytatott küzdelemben. Az emberek sem különbek az állatvilágnál, hiszen abból fejlődtünk ki, ezt jól tudjuk. Az emberi agresszió is része a közös örökségünknek, már kisgyermekkorban elsajátított viselkedésforma amire a túléléshez, a csoporton, a családon belül elfoglalt pozíció kiharcolásához, akár a munkahelyi előmenetelhez is szükség van. Akár bevalljuk, akár nem.

A baj akkor kezdődik, amikor az

agresszió az egyetlen viselkedési formává válik, ha minden problémára csakis erőszakos választ tudunk adni. És amikor azt látom, hogy egy böszme nagy terepjáró 120-szal átszáguld a kereszteződésen a piros lámpánál, akkor csak a tünetet észlelem, nem az okot. Márpedig állításom szerint az elmúlt tíz-tizenegy évben a hétköznapjaink szinte minden területén eluralkodott az agresszió.

Mert az is agresszió, ha az emberek megtakarításait egy tollvonással ellopják. Gondoljanak csak a magán-nyugdíjpénztári vagyonra! Útonállás fényes nappal, mi más? Agresszió az is, amikor súlytalan embereket neveznek ki a legfőbb közjogi posztokra. Gondoljanak csak a „Control C – Control V”, a számítógépes másolás bajnokára! Agresszió az is, amikor a barátok, rokonok és üzletfelek sorra elviszik mások elől a zsíros állami megbízásokat, majd a tönk szélére került más vállalkozásokat egymás után felvásárolják. És még van képük „nemzeti tőkésosztálynak” nevezni a rablólovagokat! És agresszió az is, amikor elhallgattatják azokat, akik a gyengék és megnyomorítottak mellett szót emelnek; viszont közpénzzel tömik azokat, akik a nemzetvezető nagyságát megéneklik. Agresszió az is, amikor megpróbálják a közös múltat végképp eltörölni és új, türk-hun-szittya, csodaszarvasos-turulos giccsben fogant mondavilágot próbálnak teremteni helyette. Ahol a nemzet hőseiként próbálják beállítani a B-közép horogkereszttel és birodalmi sassal tetovált kopasz verőlegényeit.

Folytassam? Minek. Tudjuk jól, mindezt felülről gerjesztik. A politikai elit, ha még ebben az összefüggésben van értelme ennek a kifejezésnek, egyben viselkedési mintát is ad, agresszióból is.

Persze fordítani a saját életünkön sohasem késő. És majd akkor száműzhetjük azt a bizonyos agresszív kismalacot is a viccek világába. Ahová való…

Hardy Mihály