Miként korábban megírtuk, Bárány Tibor (1952-2021), Csepel közéletének kiemelkedő személyisége, a CSM Szerszámgépgyárának volt esztergályosa, a Csepel újság, a Népszabadság egykori munkatársa, a magyar sajtó több más lapjának sikeres, megbecsült újságírója, szerkesztője, a Csepel újságnak az olvasók és a munkája iránt elkötelezett utolsó főszerkesztője, a csepeli helytörténeti mozgalom, valamint a Munkásotthon fotókörének egyik vezetője 2021. október 15-én hosszan tartó, súlyos betegség következtében, 69 éves korában elhunyt.
A gyászoló családtól kapott értesítés szerint a
rokonok, barátok, munkatársak, ismerősök Bárány Tibort utolsó útjára ezen a héten pénteken, 2021. november 19-én kísérhetik el a Csepeli Temetőben a 12 óra 15 perckor kezdődő polgári szertartás keretében. Miként írják: "Találkozunk a Csepeli Temető ravatalozója előtt 11 óra 45 perctől." EMLÉKÉT MEGŐRIZZÜK.