Ferenc pápa üzenetének a magva az irgalmas szamaritánus története: vegyük észre a bajba jutottat, a rászorulót, aki ajtónkon kopogtat”– foglalja össze a vatikáni hírügynökség a pápa mondanivalóját. Erre kell forrásként támaszkodnunk, mert a pártállamosított MTI tudósításai között nem találtunk beszámolót erről.
Volt egyszer egy magyar film, a Csinibaba, amelyben Timár Péter rendező, egy régen eltűnt, ma – akkor – már igazán tréfásnak ható világon gúnyolódott, ahol Gálvölgyi János, mikor egy hangszóróba a lottószámokat olvassa fel és odaér, hogy 56 – akkor csak legyint egyet és nem mondja be, mert nem akarja megzavarni ezzel az izgató számmal – 56 – a közönség bongyor fejecskéjét.
Mint azt tudjuk, az élet gyakran utánozza a művészetet.
A pápa a minap Leszboszon járt. Oké, Leszboszon – ez már maga is első hallásra olyasmi, amitől óvni kell a magyar polgárokat. Bár felteszem, hogy a
Leszbosz kifejezés sokaknak körülbelül annyit mond, mint nekem az, hogy les.
De lendüljünk ezen túl. Ferenc pápa Leszbosz szigetén egy menekülttáborba látogatott. A világsajtó bő terjedelemben tudósított erről, ahogy arról is beszámolt, hogy a katolikus egyház feje hosszan beszélt arról, a művelt és gazdag világnak mit kellene tennie a menekültek érdekében, hogyan lehet megakadályozni, hogy százak és ezrek vesszenek a Földközi-tengerbe. Miként lehetne segíteni, hogy normális élethez jussanak ezek az emberek. Emberek.
A képek tanúsága szerint a többség nyilvánvalóan nem katolikus, nem is keresztény. Szenvedő emberek, akik segítségre várnak.
A pápa sok órát töltött köztük, többet bizony, mint azzal a kis vezetővel, aki milliárdokkal tömi ki a magyar katolikus egyházat – katolikus iskolák, katolikus stadionok nőnek a földből, mint a bolondgomba eső után. De hát van, aki vallásos buzgalmában eljutott Máté evangéliumáig (Mt., 19.24.) és hallotta már a tű fokáról és a tevéről szóló hasonlatot.
Szóval a pápa sok órát töltött el a menekültek között. A karonülők arcát megpaskolta, a nagyobbacska gyerekekkel felnőtt mód kezet rázott, a körülötte tülekedő szülők pedig kis cédulákat dugdostak a pápa, Róma püspöke, a katolikus egyház feje, Vatikán állam államfője kezébe.
A cédulákon nevek és elérhetőségek, küldőik azt remélik, hogy talán a pápa tud nekik segíteni, hogy kiszabaduljanak a menekülttáborból, és valahol máshol egy művelt és kegyelmes világban méltó és tisztességes új életet kezdjenek.
A pápa bizony tud segíteni, pár éve, amikor itt járt, hazafelé a pápai különgépen vitt magával pár menekültet a szabadságba. A pápára sokfelé figyelnek, van olyan keresztény szellemű ország, ahol nem demens vénembernek tartják, hanem igaz embernek.
„Számoljuk föl a szenvedés okait, a háborúkat, a fegyverkereskedelmet, az embercsempészetet, adjunk méltóságot minden emberi személynek. Fogjunk össze, és gondolkodjunk hosszú távon, ne egyéni vagy nemzeti érdekek mentén. A pandémia rávilágított, hogy mindannyian egy csónakban evezünk, és senki nem menekülhet meg egymaga. A keresztény üzenet magva az irgalmas szamaritánus története, ami minket is arra hív, hogy vegyük észre a bajba jutottat, a rászorulót, aki ajtónkon kopogtat”– foglalja össze a vatikáni hírügynökség a pápa mondanivalóját.
Erre kell forrásként támaszkodnunk, mert a pártállamosított MTI tudósításai között nem találtam beszámolót erről. Akad ott sok-sok kép arról, hogy a határon túl magyar pénzből templomot újítottak fel, vagy hogy harmincéves a szentszéki magyar követség és más efféle izgalmas és nélkülözhetetlen és legalább sokba kerülő címlapsztori.
De a pápa fontos mondatait nem sikerült meglelnem mostanáig.
Mindegy is. Az MTI ma éppen a diktatúra szolgálatában áll. A pápa a szabadságéban. Akinek van füle a hallásra, meghallja amit mond.
Dési János
